Több száz, pusztulásra ítélt halat mentettek meg a Tisza-tónál

Tisza-tó
PUBLIKÁLÁS: 2021. szeptember 20. 12:58

A Tisza árterét járva a Tisza-tavi halőrök egy olyan, a főmedertől elszigetelt víztestet találtak, amiben a párolgás miatt már alig volt víz, az is zavaros és algás volt. Az alapos szemrevételezést követően nyilvánvalóvá vált, hogy jelentős mennyiségű hal mozog a vízben, márpedig ilyen körülmények között valós a hajnali oxigénhiány kialakulásának veszélye. A halak életfeltételei folyamatosan romlottak, ezért gyors halmentést szerveztek, amelyről kisfilmet is készítettek, íme!

A körülmények nem csak a halak számára voltak nehezek, a Tisza-Tavi Sporthorgász Kft munkatársainak is meg kellett megküzdeniük a mély iszapréteggel, ami nemcsak a vízben való haladást, hanem a háló húzását is rendkívül nehézzé tette. Már az első próba során kiderült, hogy nem hiábavaló az energiabefektetés. A vegyes korosztályú pontyok mellett juvenilis és ivadék korosztályú csukák kerültek elő a nagyobb hányadot kitevő a bodorkák és vörösszárnyú keszegek mellett. Ezt látva másnapra megszervezték a halmentést, melyben a társaság halőrei és szakemberei vettek rész.

A kimentett halakat faj és korosztály szerint nyilvántartásba vették, majd oxigénellátással felszerelt halszállító kádakba tették.

Három halszállító kád telt meg a kubikban rekedt őshonos halakkal. Az egynyaras pontyokból 172 darabot, az ennél idősebbekből mintegy 124 kg-ot sikerült kimenteni. Mellettük csukából 40 db ivadék és 231 juvenilis példány, továbbá 59 db bodorka. 12 db vörösszárnyú keszeg, 2 db dévérkeszeg és 1 db harcsa menekült meg a pusztulástól.

"Az őshonos halak eszmei értéke az életük és az ökoszisztémában betöltött szerepük miatt rendkívül magas. Eszerint a megmentett halak halgazdálkodási értéke 850.000 forintra rúg, ami egyértelművé teszi, hogy volt értelme a fáradozásunknak" – olvasható a Tisza-Tavi Sporthorgász Kft weboldalán.

(Címlapfotó: YouTube.com)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.