Véget ért az idei Balaton-átúszás, íme, az eredmények

eredmények
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 07. 18:10

Közel hétezren vettek részt szombaton a 39. Lidl Balaton-átúszáson, a rendező BSI Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a szigorú járványügyi részvételi szabályok mellett megtartott rendezvény indulói közül a hagyományos 5,2 kilométeres Révfülöp-Balatonboglár úszótávot több mint 6200-an, a másodszor megrendezett, 2,6 kilométeres Balatonboglárról induló és oda is érkező féltávúszást ötszáznál is többen, a SUP-osoknak idén először szervezett Balaton-áthúzást pedig több mint kétszázan választották - adja hírül az MTI.

A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt. A víz a reggeli induláskor 23,5-24,8 fokos volt, az első úszók 21 fokos reggeli időjárásban indulhattak, de a nap folyamán 29-30 fokra melegedett a levegő hőmérséklete. A kora délutánra jelzett változékony időjárás miatt az eredetileg tervezett időnél korábban - még fél nyolc előtt - elindították a klasszikus átúszás résztvevőit, és 11 óráig szállhattak vízbe az indulók. A 13 óra után felerősödő szél és a tarajos hullámzás miatt a szervezők közel száz, a szintidő határán úszó résztvevőt biztonsági okokból végül hajókkal hoztak ki a vízből.

Az 5,2 km-es távot a férfiaknál Dom Attila 1:00:24-es idővel, a nőknél Maisa Andrea 1:14:27-es idővel teljesítette a leggyorsabban.

A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar volt 2 óra 28 perces időeredménnyel. Patkás Tamás, aki egy balesetben veszítette el a lábait, Magyarország egyetlen igazolt nyíltvízi paraúszójaként idén hetedszer, 2 óra 47 perces egyéni csúccsal ért célba. Idén is elindult a versenyen Gurbán Béla, aki az eddigi összes átúszást teljesítette, valamint a Magyar Honvédségtől - amely évek óta együttműködő partnere a rendezvénynek - az Úszó Erőd közel 300 fős katonai kontingense is úszott az 5,2 kilométeres távon.

A versenyt eredetileg múlt szombaton tartották volna, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők egy héttel elhalasztották. A Balaton-átúszás rekordját a férfiaknál a 10 kilométeren csütörtökön Tokióban olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig a 2012-ben olimpiai bajnok Risztov Éva (1:00:58 óra) tartja.

A címlapkép forrása: facebook.com/balatonatuszas

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.