Filmes hétvége elé nézünk a Nick Cave koncertfilmtől a Star Wars kvízig

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 06. 12:23

November 6-án a budapesti Puskin moziban Francesco Bruni negyedik filmjét, az idei Római Filmfesztiválon debütált Vajon mi lesz? című alkotást láthatják, ezzel nyílik a 18. Olasz Filmfesztivál.

Hat film – köztük a 77. Velencei Filmfesztiválon több díjat nyert Miatyánk és Ragadozók című alkotás – az ország egész területéről elérhető lesz a távmozin keresztül. A filmek egy részét Szegeden (Belvárosi mozi) és Debrecenben (Apollo mozi) is vetítik majd.

A kontinens több száz művészmozijában rendezik meg az 5. Európai Art Mozi Napot. A november 8-i rendezvény szlogenje szerint „Európa újra mozizni megy!" Ennek megfelelően a szervezők idén is sok különböző játékfilmmel és elgondolkodtató történettel várják a mozirajongókat.

A hazai filmkínálat is változatos műfajú lesz: láthatunk majd Berlinben és Velencében díjazott filmdrámákat, romantikus vígjátékot és gondolatébresztő dokumentumfilmeket, valamint portréfilmet, nyolc új európai koprodukciót és két új magyar alkotást is - olvasható az esemény Facebook oldalán, ahol a teljes filmlista és a résztvevő magyar mozik is megtalálhatók.

Kiállítás a "magyar Woodstock" éveiről

Szintén november 6-tól látogatható a Műcsarnok legújabb, Beat ünnep című kiállítása. A tárlaton Kőbányai János fotóiból láthatunk válogatást. A bemutatott mintegy 200 fotó arra az időszakra fókuszál, mely Kőbányai szociológiai írásaiban, mint „beat-ünnep" és a „beat-ünnep vége" jelent meg.

Forrás: Kőbányai János fotó / Műcsarnok - Kunsthalle Budapest / Facebook.com

A képeken látható a beatnemzedék továbbélése, a „magyar Woodstocknak" is nevezett, május 1-i tabáni koncertek ünnepi jellege, a zene felszabadító hatása, illetve a beatünnep végét jelző Beatrice-korszak, a csövesjelenség, valamint a korai punk és az alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világa - olvasható az esemény Facebook oldalán.

Borkaland az emeleten

A Hotel Rum Borkaland első boros kalandozását november 6-án és 7-én tartják a Rum Házban, vagyis a hotel egyes szobáiban és folyosóin. A cél, hogy a tulajdonosok betekintést nyújtsanak a designhotel életébe, és összekapcsolják a vendégeket az olyan borászokkal, borászatokkal és borkereskedőkkel, akik a Rum Ház életében is fontos szerepet játszanak.

Forrás: Hotel Rum / Facebook.com

A pénteki és szombati napokon ott lesz a hotelban a Szóló Borászat, a Heimann & Fiai Pincészet, a Páger Pince, Bott Frigyes, a Demijohn, a Borguru – Boriroda és a ZAX-Taittinger (Bor és más). A kétnapos Borkalandot egy harmadik ráadásnap is követi majd, november 8-án, a Taittinger Champagne Brunch 10:30-tól – olvasható az esemény Facebook oldalán.

A legfilmesebb zenei élmények

November 7-én és 8-án a Müpából jelentkezik a Cinemusic 2020. A második, november 8-i ráadáskoncertre még kaphatók jegyek. A koncerten idén is a filmzene-irodalom legnépszerűbb darabjait hallgathatjuk meg a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában és Hollerung Gábor vezényletével.

Hallhatunk majd klasszikus és modern alkotásokat, illetve a meghívott vendégművészek is felejthetetlen pillanatokat ígérnek a közönségnek. A zene mellett - mint ahogy lenni szokott - idén is megelevenednek a vásznon az adott filmjelenetek.

A 118 perces, 2020-ban felvett koncertfilmet november 6-tól vetítik a Toldi Art Moziban és a Corvin moziban 20:00 órás és 20:30-as kezdéssel. Az Idiot Prayer – Nick Cave egyedül az Alexandra palotában című koncertet, 2020 júniusában, a karantén idején online nézhető koncertként rögzítették és nem is szánták nagy vászonra. Egyetlen alkalommal lehetett csak megnézni.

Az előadást a többszörös díjnyertes operatőr, Robbie Ryan (A kedvenc, Házassági történet) vette filmre Forrás: Toldi Art Mozi / Facebook.com

Most azonban mégis zöld utat kapott egy kibővített moziváltozat, amit világszerte láthatnak a rajongók, méghozzá négy új, most először hallható dallal együtt. Nick Cave saját szerzeményeit játssza a legkorábbi Bad Seeds és Grinderman lemezektől egészen a legfrissebb, Nick Cave & the Bad Seeds albumig.

Kvízestre fel!

November 9-én, amolyan hétkezdési bulinak is beillő kvízestet tartanak a Király utcai ROOTS-ban. Az est témája ezúttal a Star Wars univerzuma lesz. Így azokat a szakértőket várják 4-7 fős csapatokba verődve, akik a legfrissebb The Mandalorian sorozat titkaitól kezdve a legrégebbi Canon-információkig mindent kiráznak a kisujjukból. Vagy csak jól akarnak szórakozni.

A kvízre az esemény kommentszekciójában, vagy a Roots Facebook-oldalán, üzenetben lehet nevezi, szigorúan csapatnévvel. A leírás szerint az ültetés érkezési sorrendben történik, a játékban való részvétel pedig teljesen díjmentes! A kezdés pontban 19:00-kor lesz, ezért ajánlatos időben érkezni a helyszínre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.