A hosszú hétvége első napja október 23. A járványügyi helyzet miatt az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett központi eseményeket idén más formában rendezik meg, mint szokás. Sok program elmarad de azért lesz pár, amire érdemes odafigyelni október 22. és november 4. között. A megemlékezés mai programjairól már ítunk itt az oldalon, illetve a "Nemzeti Ünnepek és Emléknapok" Facebook-oldalon is találnak még információkat.
Kapcsolódó programként ajánlanánk még figyelmükbe egy október 23-i mozis programot is. A néma forradalom című filmet 16 órakor vetítik a Bem Moziban. Jegyeket az előadás előtt lehet venni a helyszínen. A Das schweigende Klassenzimmer című német filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik majd.
A 2018-as alkotást a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, illetve a 15. Jameson Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be. Története egy egészen új szemszögből mutatja be az 1956-os magyarországi forradalom hatásait – és egy kicsit mindazt, amit akkor a keleti blokk átélt.
Budapesten több rooftop bárban is szerveznek programokat a hétvégére, és a legtöbbre még elérhetők helyek. A legközelebbi a Toprum Champagne Brunch eseménye lesz, ami október 24-én, 10:30-tól veszi kezdetét.
A Toprum üzemeltetői különleges pezsgőkkel és borokkal, finom, reggelihez vagy ebédhez illő falatokkal remek kilátás és hangulattal várja a vendégeket. A város tetején eltöltött brunch asztalfoglaláshoz kötött, és mivel most kisebb vendégtérrel működnek érdemes sietni. Foglalni online lehet, vagy az esemény Facebook oldalán megadott további elérhetőségeken.
A Hétvégi reggeli a város felett a High Note SkyBarban eseménysorozat időjárástól függetlenül várja a vendégeket minden szombaton és vasárnap 8 és 12 óra között. Az étlapon találunk friss péksüteményeket, felvágott- és sajtválogatást, különböző klasszikus reggeliket, tojásételeket és egészségtudatos fogásokat is.
A reggelik koronázatlan királya, a Croque monsieur, és a High Roll néven ismert fahéjas tekercs mellé zene szól és csodás kilátás társul, a higiéniai előírások betartásának köszönhetően pedig biztonságban reggelizhetnek a vendégek. Asztalt foglalni érdemes indulás előtt.
360 Bar Presents: Igloo Garden Halloween. Erre a partira azokat várják, akik rémisztő jelmezükben buliznának egy nagyot a város egyik legmenőbb téli helyszínén, a 360 Igloo Gardenben október 31-én este. A bár kínálatában lesznek pokolian tüzes koktélokkal, ördögi dekor, túlvilági house és techno ütemek. A szervezők mindenkit biztatnak, hogy öltsenek jelmezt, vagy készítsék el egyedi, kreatív szájmaszkjukat, amivel benevezhetnek a 360 Bar maszkversenyére, és még nyerhetnek is.
A hosszú hétvégén is lesz Czakó Termelői Piacz az ősz minden kincsével. Akinek lételeme a piacozás és szeret a termelők friss árui között bóklászni, illetve új recepteken agyalni, azt megannyi finomsággal várják a budai termelői piacon.
A Bisztróban reggelizni is lehet, de utána érdemes felmérni a termelők és kiállítók kínálatát, mert október 24-én szombaton többek között kint lesz a piacon az Apis-Farm kecskesajtokkal, a Cilikert salátákkal és zöldségekkel, a Dabasi csirke friss csirkehússal és termelői tojással, a Mátrai Bivalyrezervátum bivaly húskészítményekkel, illetve a Mézcsepp Manufaktúra termelői mézekkel és mézkülönlegességekkel.
A Közös Lábos programban minden héten más-más civil szervezet képviselői főznek a Szimpla Háztáji Piacon kapható alapanyagokból, rendszerint egy húsos és egy vegetáriánus fogást. A vasárnapi piacnapokon készülő ételeket adományért cserébe kóstolhatjuk, az adományunkat pedig az aktuális szervezet kapja céljai megvalósításához. A következő Közös Lábos programot a Lemming Programmal együtt tartják október 25-én 9 órától 14 óráig, a Szimpla Kert területén.
Szintén október 25-re tervezik a Pancs – gasztroplacc Forradalmi kolbászolás elnevezésű sült kolbászokkal csalogató piacprogramját. Az eseményen, amiről részletesn írtunk már itt az oldalon, a budapesti Élesztőház udvarán szervezik, termelői piaccal egybekötve.
A Kortárs Építészeti Központ Városi Séták csapata 2020-ban új irányt vett. Egy olyan eseménysorozatot indított el, melynek középpontjában a 2020-as Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonja, az Othernity áll, pontosabban az a 12 budapesti épület mellyel foglalkozott. Az október 24-i sétán (amire még lehet jelentkezni) a Planetáriumot mutatja be a sétavezető és a Lechner Tudásközpont munkatársa.
A Planetárium belső tereinek bejárására felújítási munkálatok miatt nem engedélyezett, de vezetők igyekeznek felfejteni és megismertetni az épület sorsát és népszerűtlenségének okait. A séta ára 3500 forint (diák 2500 forint). A séta során a maszk viselése kötelező.
A Korzózz Velünk szervezésében is részt vehetünk egy érdekes sétán október 24-én, 10 órától. A Szerzetesek, gyógyvizek, villák elnevezésű sétán a mai Margit-híd budai hídfőjének környékét ismerhetjük meg jobban, mely az Árpád-kor hajnalán nem volt folyamatosan lakott terület, ám a közeli dunai átkelő, valamint az ide telepített szőlőskertek és vízimalmok hasznából mind a Nyulak-szigeti apácák, mind a johannita lovagok bőségben élhettek. Ennek az időszaknak az emlékeit járhatják körbe azok, akik jelentkeznek a túrára, melynek az ára a helyszínen 3300 Ft/fő.
Sétáltak már a Jókai-kert Természetvédelmi Területen? Ha még nem, akkor itt az ideje, mert októberben még van pár időpont, amikor felfedezhetik a páratlan kert minden zegét-zugát. Október 23-án délelőtt és délután, illetve október 25-én délelőtt és délután várják a kert-, a természet és az irodalomkedvelő látogatókat a hétvégi vezetett sétákra.
A 1,5 órás program során bejárhatjuk a rózsakertet, a szőlőskertet, Jókai kedvenc pihenőhelyeit, és a Madárkiállítást is. A részvételi díj 850 forint, a kedvezményes ár pedig 600 forint (diák, nyugdíjas, pedagógus számára). Jegyet vásárolni kizárólag online tudnak, az esemény Facebook oldalán található linken keresztül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.