Ismét elrepülhetünk a nyárba, az első biztonságos úti cél minősítést szerzett városba

Egyesült Arab Emírségek
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 22. 13:31

Tegnap landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az Emirates EK 111-es járata, ez volt a légitársaság első járata március óta. A dubaji légitársaság Boeing 777-es gépe újra hetente kétszer, szerdánként és szombatonként repül a két város között. A járat Dubajból, a nyári menetrend alapján, helyi idő szerint reggel 8.45-kor indul és magyar idő szerint 12.40-kor érkezik meg. Budapestől délután négy órakor indul és 23.20-kor érkezik Dubajba. A téli menetrend szerint közlekedő járatok Dubajból a délelőtti órákban indulnak, majd Budapestről 15.10-kor indulnak vissza. A járatra Economy és Business osztályokra lehet jegyet foglalni - derül ki a társaság sajtóközleményéből.

Forrás: Budapest Airport/Baranyi Róbert

Dubaj újranyitásának köszönhetően a magyar utasok ismét utazhatnak a közel-keleti metropoliszba üzleti vagy szabadidős látogatás céljából, továbbá a légitársaság biztonságos és kényelmes dubaji átszállási lehetőséget biztosít több mint 95 további úti célra. Dubaj volt a világon az első, amely elnyerte az ENSZ Világturisztikai Szervezetének Biztonságos Úti Cél minősítését, mivel a város átfogó és hatékony intézkedéseket vezetett be a látogatók egészségének és biztonságának védelme érdekében.

Jegyeket az emirates.com honlapján, az Emirates applikáción keresztül, az Emirates jegyirodáiban, illetve utazási irodákon keresztül lehet váltani. A jegyfoglalási feltételekről ezen a weboldalon tájékozódhatnak az utasok.

A légitársaság is átfogó higiéniai intézkedéseket vezetett be a járvány miatt. A Budapestről induló gépre így a 12 évnél idősebb utasok kizárólag érvényes, kinyomtatott, angol vagy arab nyelvű, negatív PCR-teszttel szállni (visszafelé erre nincs szükség). Az utasok beszálláskor higiéniai készletet kapnak, és a repülés idején, illetve a repülőtereken is kötelező végig a maszk viselése. A dubaji repülőtéren érintésmentes testhőmérséklet-mérést végeznek, és a check-in is teljesen érintésmentesen zajlik.

A Dubajba utazóknak a fedélzeten ki kell tölteni egy nyilatkozatot, melyet a légikísérőktől kapnak. A kitöltött nyilatkozatot át kell adniuk leszállás után a Dubaji Egészségügyi hatóságok munkatársainak. Szintén kötelező a COVID19 - DXB Smart App okostelefonos alkalmazás (iOS vagy Android) letöltése minden beutazó számára. Az alkalmazás a fertőzések megelőzését, és az esetleges kontaktkutatást segíti. További információk itt olvashatók.

Forrás: Budapest Airport/Baranyi Róbert

Az Emirates 150 ezer euróig fedezi magyar utasai egészségügyi, illetve napi 100 euróig a karanténnal kapcsolatos szállodai költségeit, amennyiben utazásuk során COVID-19 fertőzéssel diagnosztizálják őket. A költségtérítés – amely automatikusan jár minden megvásárolt Emirates-repülőjegyhez - a 2020. december 31-ig történő utazásokra érvényes, függetlenül a kabinosztálytól és az úticéltól. A költségtérítés az első utazás napjától számítva 31 napig érvényes, abban az esetben is, ha az utas tovább utazik, miután megérkezett az Emirates-szel úti céljára. A szolgáltatás részletei ezen a linken találhatóak.

Az Emirates minden légiutas-kísérője védőfelszerelést visel, a dubaji földi kiszolgáló személyzet pedig arcmaszkban és kesztyűben áll az utasok rendelkezésére. A személyzet és utasok közötti érintkezés csökkentése érdekében a fedélzeten az étel- és italfelszolgálást is az egészségvédelmi szempontoknak megfelelően alakították át. Kézipoggyászt a megszokott szabályok szerint lehet felvinni a fedélzetre.

Forrás: Emirates

A 1,5 óránál hosszabb repülőutakon a személyzet egy fővel bővül, akinek kizárólag a mosdók folyamatos tisztán tartása a feladata. Az Emirates összes, Dubajban landoló járata alapos tisztításon esik át, melynek során olyan speciális vegyszert használnak, amely bizonyítottan elpusztítja a vírusokat és a baktériumokat, és hosszan tartó védőbevonatot képez a felületeken megakadályozva a kórokozók újbóli megtelepedését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.