Európában is egyedülálló tűzoltó skanzen nyílt a fővárosban

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 25. 12:59

A IV. kerületi tűzoltó-parancsnokság az újpesti, Szent László téri laktanya udvarán Európában is egyedülálló tűzoltó skanzent nyitott. Az állandó kiállítás ingyenesen látogatható. A skanzen számos gépjárművet, köztük igazi történelmi különlegességeket is bemutat. Láthatják például az utolsó megmaradt, magyar gyártású jobbkormányos tűzoltóautót, amely a vállalati tűzoltóságoknál teljesített szolgálatot – írja a 4.kerulet.ittlakunk.hu.

Különleges látnivalók várják az újpesti, Szent László téri laktanya udvarán Forrás: Újpest Média/Facebook

A kiállítás felvonultatja a magyar gépgyártás hőskorának termékeit is: a pirosra festett tűzszekerek mind a MÁVAG, a Csepel, a Rába és az Ikarusz futószalagjairól gördültek le egykor.

Igazi kuriózum az a gőzfecskendő, amit a XIX. század végén még lovakkal vontattak a tűzesetekhez és a mai napig működőképes, sőt, egy tízemeletes panelház legfelső emeletéig is felér a vízsugara.

Augusztus 29-én délelőtt 10 és délután 4 óra között nyílt napot tartanak, amelyen várják az érdeklődőket!

A skanzennek nincs nyitvatartása, előzetes bejelentkezés alapján lehet látogatni (telefonszám: 06-70-334-8135; e-mail cím: [email protected]).

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.