Az Uránia nyárvégi filmkoktélt kevert a nagyérdeműnek

Uránia Nemzeti Filmszínház
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 17. 17:19

Augusztus második felében az Uránia Nemzeti Filmszínház egy olyan lélekemelő sorozatot indított el, amibe régi és újabb magyar filmkincsek is bekerültek. A Nemzeti Filmintézet Filmarchívumából érkező, nagyrészt felújított klasszikusok sorát az újabb hazai filmtermés legjobb vígjátékai egészítik ki - olvasható az Uránia oldalán.

Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház / Facebbok.com

A program összesen 18 filmből áll és műfajilag találnak közte romantikus komédiától kezdve a politikai szatírákon át az animációkig mindent. A filmvásznon olyan nevettetők tűnnek fel az elkövetkező 10 nap alatt, mint Kabos Gyula, Kiss Manyi, Gálvölgyi János, Nagy Natália, Koltai Róbert vagy Kabos László.

A filmekre a jegyeket a filmszínház online pénztárán keresztül is megvehetik; a teljes árú jegyet 1700 forintért, a kedvezményes jegyeket pedig 1300 forintért. Vetítések lesznek az augusztusi hosszú hétvége alatt is, így aztán 20-án a Veri az ördög a feleségét című filmet, 21-én pedig a Macskafogót is megnézhetik.

A Borúra derű filmkoktél vetítési programja:

♦ Augusztus 17. hétfő
20:30 Nyitva (16)

♦ Augusztus 18. kedd
18:30 BÚÉK (16)

♦ Augusztus 19. szerda
16:00 A tanú – Eredeti, cenzúrázatlan változat
18:30 Drakulics elvtárs (16)

♦ Augusztus 20. csütörtök
16:00 Veri az ördög a feleségét (12)

♦ Augusztus 21. péntek
11:00 Macskafogó (KN)
16:00 Habfürdő
18:00 Hófehér
20:00 Nyócker (16)

♦ Augusztus 22. szombat
16:00 Hyppolit, a lakáj (12)
20:00 Sose halunk meg (12)

♦ Augusztus 28. péntek
20:00 Állítsátok meg Terézanyut! (12)

♦ Augusztus 29. szombat
14:30 Meseautó (KN)

♦ Augusztus 30. vasárnap
14:30 Mici néni két élete (12)

♦ Augusztus 31. hétfő
16:00 A veréb is madár (12)
20:30 Csinibaba (12)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.