Jövő héttől kötelezővé válik az arc eltakarása Budapesten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 22. 13:17

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) legfrissebb közleménye szerint április 27-től a BKK járatain és ezzel együtt üzletekben, boltokban, piacokon, taxikban is kötelező lesz az arc eltakarása. A központ munkatársai ennek érdekében, ezen a héten és az elrendelését követő első napokban, 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen, több kiemelt fővárosi csomópontban.

Illusztráció Forrás: Shutterstock.com

A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozik, és első körben 5 ezer, majd később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak – olvasható a közleményben.

Budapest főpolgármestere szerint ez a felelős magatartás szükséges ahhoz, hogy megvédjük önmagunkat és a többi utast is a fertőzésveszélytől, hiszen a koronavírus akár két hétig is lappanghat anélkül, hogy a tünetei jelentkeznének. Ha pedig valamilyen oknál fogva hiányozna a megfelelő maszk, akkor kendőt és sálat is használhatunk a szánk és orrunk eltakarására. De a használat után ne felejtsük el alaposan kimosni őket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.