Nyakunkon a húsvéti hosszú hétvége, ilyenkor a fél ország megmozdul és elutazik haza a családhoz/üdülni egy nagyot. Ez a közutak mellett a vasutat is leterheli, ráadásul a menetrend is változik – derül ki a MÁV szerdai közleményéből.
A vasúttársaság arról ír, hogy április 18-án a pénteki, 19-én a szombati, 20-án és 21-én az ünnepnapi, 22-én pedig a vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok. Másfélszer annyi utas lehet mint általában, így időben érdemes megvenni a jegyeket, akár online, akár automatában.
Az iskolások tavaszi szünete idén április 18-23. között esedékes, míg a négynapos hosszú hétvége 19-től 22-ig tart. Főleg az ünnepek elején és végén várható csúcsforgalom, akár félmillió ember is vonatra szállhat. Az InterCity-vonatok gyorsan megtelhetnek, ezért érdemes időben jegyet venni. A MÁV az IC-khez igyekszik plusz kocsikat is kapcsolni. Járni fog Televonat is, de az nem vasárnap, hanem 22-én, húsvéthétfőn robog Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre.
Az elővételi jegyvásárlást tehát nyomatékosan javasolja a vasút, főleg a Vonatinfo alkalmazással. Azt írják: „A megfelelő mobiltelefonon, tableten is bemutatható e-vonatjegy előnye, hogy kényelmesen, sorban állás nélkül a nap 24 órájában meg lehet vásárolni, és 10 százalékkal olcsóbb a pénztárban váltott jegyeknél."
Az automatás jegyeket is 5-10 százalékos kedvezménnyel lehet megvenni, de 20 százalékot is elérhet a kedvezmény szintje, ha csúcsidőn kívüli vonatra veszünk interneten jegyet. És még nincs vége: a 26 éven aluli, diákigazolványos fiatalok április 18-án 10 órától 22–én éjfélig hétvégi, 33 százalékos kedvezményű jeggyel utazhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.