Megkezdődték a látogatóközpont építését a soproni Páneurópai Piknik Emlékpark területén. A történelmi esemény helyszíne kedvelt turistacélpont, és a felújítás után várhatóan még többen látogatják majd. A mintegy 340 négyzetméteres látogatóközpont augusztus 19-re, a határáttörés 30. évfordulójára készül el - írja a sopronmedia.hu.
A történelmi esemény helyszínén megvalósuló központban interaktív kiállítás mutatja majd be az 1989-es eseményeket. A Páneurópai Piknik és a határáttörés az európai újraegyesítés egyik jelképévé vált: 30 évvel ezelőtt a civil rendezvényt kihasználva, több száz keletnémet állampolgár szökött át a szabadságot jelentő nyugatra. Ezt követően omlott le a berlini fal, és megszületett Németország, illetve történt meg Európa újraegyesítése.
A látogatóközpont mellett egy, a vasfüggöny és határáttörés pillanatát megörökítő "időkapu" is épül. Az emlékhely egyébként korábban már megkapta az Európai Örökség címet, elismerve az európai újraegyesítés folyamatában játszott szerepét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.