Ezek a legjobb kiülős helyek a fővárosban

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 28. 17:33
Harmadik alkalommal rendezték meg a legjobb fővárosi kiülős helyek versenyét, amelyre idén 68 hely jelentkezett, de csak közülük csak három nyerhetett.
Legjobb Terasz Fotó: Budai Parkszínpad / Facebook

A Terasz Budapest pályázatot a Főváros városarculati cége, a BVA hirdette meg 2016 július közepén. A 2014-ben indított pályázat folytatásaként idén is a szakmai zsűri, valamint a közönség választotta ki a nyertes fővárosi vendéglátóhelyeket. Három kategóriában – terasz, kerthelyiség és pop-up – nevezhettek a Terasz Budapest 2016 címre, illetve a közönségszavazás eredményeként kiosztották a Terasz Budapest 2016 Közönségdíjat, valamint kiemelt szóbeli elismerésben részesült további négy hely. A díjátadót az egyik nyertes étteremben, az Apacuka Fun Dining & Barban tartották meg szeptember 21-én este.

Legjobb Kerthelyiség Fotó: Apacuka Fun Dining & Bar / Facebook

A bíráló bizottságot a Főváros részéről Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes és Mártonffy Miklós Budapest főépítésze, valamint Miklós Csaba borász és Gianni Annoni gasztronómiai szakértő alkották.

Idén is fontos szempont volt a gyerek-, kutya- és kerékpáros barát szemlélet, valamint az akadálymentességet is figyelembe vették a zsűritagok. De értékelték még a minőségi arculati megjelenést, valamint a városképbe, az adott kerületbe történő megfelelő illeszkedést, amely egyben formálja is a budapesti utcákat, tereket, és természetesen a színvonalas és ötletes kialakítás ezúttal is iránymutató feltétel volt.

Legjobb Pop-up Fotó: Gázlámpa kioszk / Facebook

A négy legjobb kategóriát elnyert vendéglátóipari egység elismerésképpen Sipos Balázs üvegművész által tervezett egyedi alkotást, egy úgynevezett üveg-díjat, valamint Raiker utalványt vehetett át. A MagicView jóvoltából pedig minden nevező 360 fokos képet kapott ajándékba.

Az idei díjazottak

Legjobb Terasz: Budai Parkszínpad
Legjobb Kerthelyiség: Apacuka Fun Dining & Bar
Legjobb Pop-up: Gázlámpa kioszk
Közönségdíj: Bálint Galéria Kávézó (1451 szavazattal!)

Szóbeli elismerésben részesült, és oklevelet kapott:
Kiemelt Terasz: Margitutcakilenc
Kiemelt Kerthelyiség: Joe Bácsi étterem
Kiemelt Pop-up: Zsiráf
A tavalyi díjazottakról itt olvashat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.