Hatszázmillióból újult meg Csurgó óvárosa

megújult
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 06. 09:24
Csurgó mintegy 600 millió forintot költött óvárosának turisztikai fejlesztésére, az elmúlt nyolc hónapban megvalósult beruházásokat csütörtökön adták át a Somogy megyei városban.
Fotó: Facebook / Csurgó

A közlemény szerint a döntő részben európai uniós és hazai pályázati forrásból finanszírozott projekt keretében a Szentlélek-templom környékén lépcsők, járdák épültek, utcabútorokat raktak ki és szobrokat helyeztek át, több volt termelőszövetkezeti épület felújításával pedig 21 ágyas zarándokszállást, konferencia- és kiállítóteret, kézműves foglalkozások, régi mesterségek bemutatására alkalmas helyszíneket alakítottak ki - írja az MTI.

A volt sajtüzem területén tízállomásos interaktív tanösvény eleveníti fel Magyarország történelmének főbb eseményeit a honfoglalástól az ország három részre szakadásáig, ugyanott szoborpark, reneszánsz labirintus és kert fogadja a látogatókat. A megújult Festetics-istállóba lovagi tornákat, középkori színjátszó és zenei előadásokat terveznek - tették hozzá. Csurgó a beruházásoktól, a látogatók folyamatos szórakoztatásának lehetőségét biztosító programoktól az idegenforgalmi, valamint a befektetői érdeklődés élénkülését, a munkahelyek számának növekedését és a város lakosságának megtartását reméli.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.