A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a zord évszakot jelképező koporsó elégetésével véget ért az idei busójárás Mohácson, amelynek hét végi fő programjaira rekordszámú látogató volt kíváncsi - írja az MTI.
A Duna-parti város főterén kedden is több ezer ember gyűlt össze, hogy a borzas busóbundába öltözött, faragott álarcokat viselő hagyományőrzőkkel együtt, kereplők, kolompok zajára, elbúcsúztassa a telet.
Hegedűs Emese, a busójárás egyik fő szervezője az MTI-nek elmondta: a hat napon át tartó népszokás több mint hetven rendezvénye rendben zajlott, a szórakoztatásról minden eddiginél több, 1100 busó és 100 egyéb maskarás gondoskodott.
A szervezők becslései szerint a vasárnapi kiemelt programok rekordszámú, mintegy 100 ezer érdeklődőt vonzottak. De a város szombaton is 30-35 ezer embert látott vendégül. Ennyien évekkel ezelőtt farsangvasárnap gyűltek csak össze Mohácson. Már nemcsak Magyarországról és nem is csak a környező országokból, hanem Angliából, az Egyesült Államokból, sőt, Kínából és Japánból is jönnek turistacsoportok Mohácsra, hogy részesei lehessenek a télűző fesztiválnak.
A szervező úgy vélte, a busójárás népszerűségének elmúlt években tapasztalt ugrásszerű növekedése egyértelműen annak köszönhető, hogy a népszokás 2009-ben felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségeinek UNESCO-listájára.
Mohács messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A legenda szerint a helyi sokácok furfangos ősei a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A hétvége világszerte a farsangi programokról szólt. Ha Riótól Velencéig a leglátványosabb karneváli képekre kíváncsi, ide kattintson!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.