Turisztikai attrakció válhat a most szellemtanyaként kinéző diósjenői strandfürdőből

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 19. 11:45

Mintegy 200 millió forintból létesülhet turisztikai attrakció Diósjenőn, az egykori Jenői Strandfürdő területén. A fejlesztés részeként megvalósulna egy gyógynövényes fürdővizekkel ellátott fürdőház, valamint egész napos programokkal is szolgálnának a turistáknak. Az egykor szebb napokat is megélt strand gyorsan pusztulásnak indult, és félő volt, hogy az egész enyészetté válik. A jelenlegi önkormányzat azonban úgy döntött, hogy megmenti, és több ütemben, pályázatok segítségével újra életet lehel bele. Nézzék, milyen elhanyagolt állapotban van jelenleg a strandfürdő!

A Jenői Strandfürdőt 1933-ban építették Vitéz Kámory Lajos kezdeményezésére. Az azóta eltelt évtizedekben számos látogatót vonzott a térségben népszerű létesítmény, még kempinget is telepítettek a közelébe. Tizenkét évvel ezelőtt azonban veszteséges működésre hivatkozva bezárták.

"Jelenleg három fő célunk van. A közösségi tér létrehozása és a strand újjáélesztése már folyamatban van. A harmadik projektünk a bölcsőde létesítése lenne, amire szintén pályázatot nyújtottunk be" – mondta Székely József Ede, a település polgármestere. "A strand esetében egész éves turisztikai attrakció létrehozása a célunk, ami által lehetőséget teremtenénk a szállásadóinknak arra, hogy többnapos programokkal várják az ide látogatókat" – tette hozzá.

A polgármester kifejtette azt is, hogy a gazdasági felzárkóztatási programban esélyt kaptak arra, hogy 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerjenek el a Jenői Strandfürdő egy részének felújítására. Az összegből az egykori büfé épületét, valamint az öltöző részlegét korszerűsítenék a mai kornak megfelelően. Ezenkívül a két objektum által közrefogott udvarrész is megszépülne.

A fürdőházban helyet kapna két, fával fűtött nyolc-tíz személyes dézsafürdő, egy gőzfürdő, egy a Börzsönyre néző panoráma ablakkal felszerelt szauna és egy jakuzzi is.

A fürdővizeket a közmunkaprogramban megtermelt négyféle gyógynövénnyel tennék élvezetessé. A turisztikai attrakcióhoz hozzátartozna még, hogy több elektromos kerékpárt is beszereznének, amelyeket ki lehetne kölcsönözni, így a vendégek kényelmesen ellátogathatnak a Börzsöny bármely pontjára. Emellett kajakflottát hoznának létre, amellyel túrázási lehetőséget biztosítanának az Ipolyon, mondta a polgármester.

Áldatlan állapotok mutatkoznak jelenleg a strandfürdőben, amin most változtatni szeretnének Forrás: YouTube.com

A projekttől azt remélik, hogy jelentősen megnöveli a Diósjenőre látogatók számát, ezáltal pedig a település bevételeit is. "Ezenfelül úgy vélem, hogy ennek a fejlesztésnek a megvalósítása hosszútávon segítene minket abban, hogy a Jenői Strandfürdő többi része, azaz a kültéri medence is megújuljon. Bízom abban, hogyha elkészül a fürdőház, a nyitóünnepségen már erről a jó hírről is beszámolhatok" – mondta a polgármester. Ha sikerül megszerezni a támogatást a beruházáshoz, akkor a munkálatok még idén elkezdődhetnek és várhatóan jövő tavasszal fejeződnének be – írja a noo.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.