A turizmust sújtó nehéz időszakot Hévíz arculatának megújítására használta fel, amihez sok éves szakmai tapasztalatai mellett egy kreatív ügynökség külsős nézőpontját is segítségül hívta. A meglévő célcsoport megtartása mellett cél volt a fiatalabb közönség elérése is, az új stratégia fő üzenetei között nagyobb hangsúlyt kapott a fitt életszemlélet – a természet adta lehetőségeket kihasználva - , a „négyévszakosság", az élménygarancia, valamint a szabadidő-sportolási lehetőségek kiemelése.
„A jól ismert tavirózsa szimbólumot – amely évtizedek óta Hévíz jelképeként él a belföldi turizmus és a gyógyfürdők iránt érdeklődők fejében – mindenképp meg akartuk tartani, de természetesen a kortárs trendeknek megfelelően csavartunk is rajta egyet. A vízcseppek, amelyek a rózsa szirmait alkotják, és a kékeszöld árnyalatok egyaránt a tó és az azt körülvevő természeti környezet összefonódását jelképezik, ezzel is erősítve az egyik fő marketingüzenetet: Hévíz a tavon túl is számtalan programlehetőséget kínál, egész évben" – mondta el az új arculatról Szőke Ildikó, az Armadillo marketingügynökség Art Directora.
Az eddig megszokott egészségturisztikai üzenetek mellett kiemelt jelentőséget kapott a „lelassulás" és a személyre szabott programkínálat is, amely különösen vonzó lehet a rohanó mindennapokból kiszakadni vágyó, ugyanakkor változatos kalandokat kedvelő közönségnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.