Mától bezártak a fürdők, de a gyógyászati kezelések néhány helyen igénybe vehetők

koronavírus járvány
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 11. 12:57

A miniszterelnök november 9-i bejelentése óta lehetett tudni, hogy a fedett uszodáknak 30 napra be kell zárniuk november 11-től, azonban a megfogalmazásból nem következett egyértelműen, hogy ez vonatkozik-e majd a szabadtéri medencékre, illetve a fürdőkre is. A november 10-én éjjel megjelent jogszabály eloszlatta a kételyeket a fürdők nyitvatartásával kapcsolatban. Néhány helyen a gyógyászati kezelések egy része viszont még igénybe vehető – írja a termalfurdo.hu.

Még nem lehet pontosan tudni, mikor nyithatnak újra a fürdők - illusztráció Forrás: Hans Braxmeier/Pixabay

Bár sok fürdő már hétfőn vagy kedden bejelentette, hogy bezárnak, voltak olyanok, amelyek nem tettek bejelentést, illetve a megjelenő kormányrendelettől tették függővé a döntésüket. November 11-én, azaz a mai napon már azok a fürdők is bejelentették, hogy bezárnak, amelyek eddig kivártak. Abban mutatkozik különbség, hogy a bejelentés mennyi időre jelzi előre a zárvatartás idejét.

Egyes fürdők megjelölik, hogy a jelenlegi helyzetet figyelembe véve december 10-ig nem nyithatnak ki, több helyen azonban határozatlan idejű üzemszünettel számolnak. A fent említett jogszabály felmentést ad a versenyszerűen sportolóknak – úszóknak, vízilabdázóknak, szinkronúszóknak stb. – az uszodák látogatásának tilalma alól, azaz az edzéseket és a versenyeket továbbra is meg lehet tartani. Az utóbbiakat nyilvánvalóan nézőközönség nélkül.

Bár a fürdőszolgáltatást mindenhol szüneteltetni kell, több gyógyfürdő gyógyászati részlege nyújt fizioterápiás kezeléseket.

Ezek egy része, mint pl. a gyógytorna, elektroterápiás kezelések, gyógymasszázs nem kapcsolódik a fürdőzéshez. Ezeket a szolgáltatásokat néhány helyen továbbra is igénybe lehet venni. Ilyenek pl. a Túrkevei Termál- és Élményfürdő, a Szigetvári Gyógyfürdő vagy a vásárosnaményi Szilva Termál- és Wellnessfürdő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.