Eddig nem látott lézershow terítette be a Széchenyi Gyógyfürdőt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 09. 13:23

Idén London mellett Magyarország a régióban elsőként volt társ-házigazdája a világ legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának, az MTV Europe Music Awardsnak (EMA), ami 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetíti rendezvényét. A tegnapi rendhagyó gálát a járványhelyzet miatt online közvetítették Londonból, és most első alkalommal a magyar fővárosból. Budapest mellett Veszprém és Esztergom is bemutatkozott az online showban. A magyarországi házigazda Palvin Barbara szupermodell és David Guetta világhírű francia dj-producer volt, utóbbi fantasztikus és látványos koncertet varázsolt a Szecskába. Nézzék csak!

Az eseményhez kapcsolódó televíziós és online közvetítést 180 ország mintegy egymilliárd nézője követhette. Az MTV-díjátadó követői világszerte megismerhették a magyar főváros panorámáját és a Széchenyi-fürdőt, ahol David Guetta a Let's Love című slágert adta elő Raye-jel. A világhírű DJ a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő medencéjében felállított színpadról zenélt, és eddig soha nem látott fényekkel borította be a fürdő falait. David Guetta díjazott is lett: ő nyerte a legjobb elektronikus előadónak járó díjat.

Budapest legnagyobb fürdőkomplexuma egyébként is népszerű a külföldi turisták körében, de egyszerre ennyien még soha nem csodálhatták meg, mint tegnap, az élő közvetítés során Forrás: Széchenyi Bath Termal/Facebook

Mások mellett a BTS-t, Lady Gagát, a Coldplayt és Cardi B-t is díjazták. A műsorban elhangzott, hogy a jövő évi show házigazdája a magyar főváros lesz – írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.