A wellness turizmus lesz a szomszédban tartott rendezvény fő témája

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 27. 12:23

Október 2-án kezdődik és 6-án ér véget a vadászati és halászati, valamint az ökológiai kiállítás, míg az idegenforgalmi vásárt október 3-5. között tartják.

Turisztikai kiállítás - illusztráció Forrás: Shutterstock / Készítette: Maksym Poriechkin

A többnapos turisztikai kiállításra idén 450 kiállító érkezik 20 országból, bemutatkoznak a legnépszerűbb turisztikai irodák, idegenforgalmi központok és szállodák, de megrendezik a helyi termékek vásárát is.

Egy-egy stand előtt érdeklődhetünk egy adott gyógyfürdő vagy éppen vadaspark kínálatairól, de kereshetünk a város zajától távol eső pihenőhelyeket is, mint például a nemrég említett, Belgrád közelében található tanya, ahol aromás fűszernövényekkel dúsított szalmaágyon aludhatnak a vendégek.

Az idei kiállítás fő témája a spa és a wellness turizmus, de nagy hangsúlyt fektetnek majd a gasztronómiára is.

A turizmus számos ágát bemutatják majd a látogatóknak: érkeznek a falusi-, a vallási-, a gasztro- és az egészségturizmus képviselői, de akadnak majd kínálatok a különleges igénnyel rendelkezőknek is, áll a kiállítás beharangozójában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.