A mézes szaunázást is kipróbálhatja a Turizmus Világnapján

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 26. 13:00

A Turizmus Világnapját ünneplik holnap, azaz október 27-én a Hungarospaban. A fürdőzőket szaunaszeánszokkal és vízi programokkal várják.

Hajdúszoboszló, Hungarospa Forrás: Shutterstock / Készítette: aijaphoto

2011 óta ezen a napon ünnepeljük meg hazánkban a Turizmus Világnapját. Az esemény megálmodója az ENSZ Turisztikai Világszervezete, amihez kapcsolódóan a hajdúszoboszlói fürdő már 8. alkalommal csatlakozik.

Az idén gyümölcsturmixos és őszi hangulatú szaunaszeánszokkal várják a vendégeket 16 és 18 óra között,de akár mézédes szaunázásban is rész vehetnek.

Amennyiben beneveznének egy ilyen kikapcsolódásra, érdemes időben jelentkezni a szaunakezelőnél, ugyanis a programra csak korlátozott létszámban tudnak vendégeket fogadni. Az aktívabb pihenésre vágyó fürdőzők vízi tornákban vehetnek részt: 10.30-tól a Gyógyfürdőben, 13.30-kor az Aqua-Palece részlegen, 14.30-kor pedig a Strandfürdőben mozgathatják át magukat.

A Gyógyfürdőben 2100 forintért válthatnak belépőjegyet, az Uszodába 1500 forintért, az Aqua-Palace medencéiben pedig 3400 forintos belépővel léphetnek be. A szaunajegyeket további 800 forintért vásárolhatják meg - tudtuk meg a Hungarospa esemény beharangozójából.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.