Berekfürdőn éjszakai fürdőzéssel egybekötött fürdőbálra várják a vendégeket szombaton, 2019. július 6-án. Este 9 órától élő zene mellett csobbanhatnak, és késő éjszakáig élvezhetik a medencés bulit.
A budapestiDagály ésPalatinus Fürdőben tartalmas gyerekprogramokkal készülnek, 2019. július 6-án és 7-én, szombaton és vasárnap 10 és 17 óra között. Lesz kvízjáték, mini diszkó, aquafitness, családi vízi párbaly, továbbá arcfestésre és csillámtetoválásra is jelentkezhetnek a kicsik.
Az előttünk álló hétvégét szauna-partyval turbózza fel a debreceni Aquaticum fürdő: két nap alatt, nyolc szaunamester összesen 24 szaunaszeánszot tart majd. A részletekről a fürdő honlapján tájékozódhatnak.
Hajdúszoboszlón éjszakai fürdőzéssel nyitják a júliust, 5-én és 6-án is késő estig tart nyitva a Hungarospa strandja. A fürdőben délután is lesznek programok, mégpedig szombaton koncerttel, vasárnap pedig táncos produkcióval szórakoztatják a vendégeket.
Családi napba csöppenhetnek bele, ha Miskolctapolcán járnak a hétvégén. A Strandfürdőben csúszdás ugróvár, vízenjáró gömb, aquafitness és vizes vetélkedők biztosítjá a kikapcsolódást. Július 7-én pedig a Selyemréti Strandfürdőben tartanak szülinapi programokat, ezek közé tartozik a vízi dodzsem, a szabadedzés, búvárkodás és a kerékpáros extrém sport bemutató is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.