Járja be, és csobbanjon még egy utolsót a Király fürdőben a felújítása előtt!

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 25. 06:46

Bő fél évvel ezelőtt írtunk utoljára a Király Gyógyfürdőről, akkor még annak kapcsán, hogy az idei év második felétől, felújítás miatt két évre bezárják a népszerű törökfürdőt. A fürdő weboldalán most az olvasható, hogy a munkálatok csak 2020-ban kezdődnek meg, amit egy alternatív városnézéseket szervező csapat ki is használ.

20 méteres úszómedence kertkapcsolattal és fényfürdővel – legelső tervek szerint ilyen lehet felújítás után a Király fürdő Forrás: 3h építésziroda Facebook

Szeptember 4-ére a kora esti órákban ugyanis Török Séta címmel szervez ismét sétálós programot az Experience Balkan és a Cool-Tour Club csapata, amelynek keretében nemcsak a Fő utcai Király Gyógyfürdő történetét ismerhetik meg a látogatók az épület bejárása során, de a végén egy közös török fürdőzésen is részt vehetnek.

A fürdőbejárás előtt megnézhetik, hogy mi maradt Tojgun pasa 1555-ben épített dzsámijából, majd az 1565-ben alapított fürdőből kijövet egy retróként emlegetett, de a szervezők által még titokban tartott helyszínre szerveznek majd beszélgetést a Balkánról és a törökökről.

Király fürdő Forrás: Facebook / Király fürdő

A szeptember első szerdájára eső vezetett sétára 17:45-től kezdődik a gyülekező, de jelentkezni már most érdemes, ennek határideje július legutolsó napja. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a fürdősétán csak fürdéssel együtt lehet részt venni, de a fürdőjegyet mindenkinek magának kell megvennie. A programról bővebben az esemény Facebook-oldalán található elérhetőségeken érdeklődhetnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.