Kertkapcsolatos medencével újítanák fel a Király fürdőt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 22. 14:14

Régóta tervezik Budapest egyik legrégebbi, még ma is üzemelő fürdőjének, a Király Gyógyfürdőnek a felújítását, és ha minden a tervek szerint egy pályázatnak köszönhetően jövőre el is kezdik a munkálatokat. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tavaly írt ki ötletpályázatot építészeknek, a beérkezett munkákat a fürdővállalat vezetősége és a Magyar Építőművészek Szövetségének képviselői közösen értékelte, és a 24 pályázatból 11 projektet már be is mutattak.

A zsűri ugyan nyertest is hirdetett, de hogy tényleg az első helyen végzett terv valósul majd meg, az például attól is függ, hogy milyen finanszírozási keretben zajlik majd a felújítás - erről két hete a 444.hu írt, cikkében bemutatva az első három legjobb tervet.

Török fürdő átrium fűtött pihenőkővel és kilátással a kupolákra Forrás: 3h építésziroda Facebook

A pályázatot megnyerő 3h építésziroda terve szerint csak egy XX.századi épületrészt bontanának el, és egy új, kertkapcsolatos, 20 méteres medencét építenének meg. Mindeközben lefednék a barokk udvart, a török fürdő átriumát pedig fűtött pihenőkővel és kupolás panorámával szerelnék fel. A pályázat második és harmadik helyezettjének terveit a 444.hu oldalán nézhetik meg.

20 méteres úszómedence kertkapcsolattal és fényfürdővel Forrás: 3h építésziroda Facebook
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.