Érdemes lesz megint kilátogatni a dunaszerdahelyi fürdőbe

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 02. 08:25
Jó évet zárt tavaly a dunaszerdahelyi termálfürdő, melynek bevétele először haladta meg a 4 millió eurót, idén a bevétel egy részéből fejlesztéseket is megvalósítanak a területen.

Dél-Szlovákia legkedveltebb termálfürdője, a Dunaszerdahelyi Thermálpark napozószigettel ellátott medencét kap és fürdésre alkalmassá teszik a tavát is - tudtuk meg a szlovákiai Paraméter híreiből. A legnagyobb úszómedence és annak környéke is új fényben tündököl idén nyáron. A tavaly 45 éves termálparknak ez az egyetlen olyan medencéje, amely még eredeti, ezt most 1 millió euróból teljesen újjáépítik.

Az úszómedence a felújítás előtt Forrás: Facebook / Thermalpark DS

A helyeik nem aprózzák el a fejlesztést, az olcsóbb, kevésbé jó megoldások helyett inkább a drágább, tartósabb és szebb mellett döntöttek, ezért a medence csempe helyett fóliát kap.

A felújítás során egy tartályt is elhelyeznek a medence belsejében, amivel létrejön egy napozósziget, ezzel pedig három részre tagolható az egész. Az egyik részben ugrálórészeket alakítanak ki, ahol a víz mélysége 2 méter lesz a medence teljes hosszúban; közel 50 méteren három úszósáv lesz leválasztva, ami kimondottan a sportolókat szolgálja majd. Mindemellett lebetonozzák és lekövezik a medence környékét is. A nagy úszómedence felújítását május végére tervezik befejezni.

Idén belevágtak a fürdő tavának fellendítésébe is: kitisztítják a tómedret, és alkalmassá teszik a fürdőzésre, így 4-5 ezer négyzetméternyi pancsolásra alkalmas vízfelülettel bővül a komlexum. Lekövezik a part hosszú részét is, ahol nyugágyakon lehet majd lazulni és napernyőket is elhelyeznek.

Kiépítésre kerül emellett egy fahíd, ami a fürdő fő területét köti össze a szigettel, ahová pedig további attrakciók kerülnek.

A Thermalpark medencéi és tava a magasból Forrás: Facebook / Thermalpark DS

Egy további fejlesztés, amit a nyári szezon befejezésével indítanak, a fürdő hátsó részében található panzió felújítása. Jelenleg ez egy 9 szobával rendelkező létesítmény, amelyet szeretnének 22 szobásra bővíteni. Ehhez hozzátartozik a kemping jobb infrastrukturális kiépítése is. Ugyancsak egy őszi beruházás keretén belül a fürdő szállodájához tartozó parkolót is bővítik, a belépőcsarnok előtti területen pedig pihenőzónát építenek ki. A helyeiknek már 2020-ra is vannak terveik: a belő terület kibővítését, a fedett terület megháromszorozását tervezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.