VR csúszda és új élménymedencék várják a szomszédos fürdőkben

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 23. 13:25
Számos újdonsággal várják a vendégeket a közelgő nyári szezonban a szomszédos szlovák és osztrák fürdők, ezeket gyűjtöttük most egy csokorba.

A Győrtől 25 km-re, Komáromtól pedig 35 kilométerre található nagymegyeri Thermal Corvinusban az idén nyáron új tartalommal lepik meg a vendégeket, ugyanis már folyamatban van egy nagyobb medencekomplexum építése. Az új fürdőegységben sodrófolyam, hullámmedence, játékelemekkel felszerelt gyermekmedence, magasugrótorony és napozóterasz kap helyet. A tervek szerint júniustól már használhatják a fürdőzők ezeket a vizes tartalmakat – írja a TermálOnline.

A gyerekek rengeteg vizes élményt próbálhatnak ki Forrás: Thermal Corvinus / Picasa

A szintén szlovák, tardoskeddi termálfürdő területén tavaly ősszel adták át a felújított Juhász kúria kastélyrészt, amelyet a nyáron érkező vendégek már körbejárhatnak. A termálfürdő épületének felújítása még tart, de a tervek szerint a nyári szezon végén átadják, amely eredményeként már télen is nyitva tart majd a fürdő. A fürdő június elejétől várja a vendégeket.

Az egész évben üzemelő dunaszerdahelyi Thermalpark Dél-Szlovákia legkedveltebb fürdőhelye, így aztán nem is csoda, hogy igyekeznek mindig újabb és újabb tartalmakkal megtölteni. Jelenleg a nagy úszómedence teljes körű felújítása zajlik, amely a jövőben nem kimondottan úszómedenceként funkcionál majd, az egyik része inkább pancsoló jellegű lesz. A medence másik fele továbbra is mély marad, így alkalmas lesz ugrálásra és úszásra is. De felújítják a fürdő területén található tavat, kávézót és tanösvényt alakítanak ki, ősszel egy panzió építésébe is belekezdenek, valamint a hotel előtti parkolót is kialakítják.

Csúszda és gyerekmedence is található a Thermalparkban Forrás: Facebook / Thermalpark DS

Ausztriában, közvetlenül a határ mellett, Kőszegtől 19 kilométerre találja a locsmándi Sonnentherme fürdőt, ahol több mint 800 méternyi csúszdával várják a csobbanni vágyókat. Itt található Ausztria leghoszabb vízicsúszdája is, a 270 méter hosszú XXL Monster Ride. Ami itt újdonságnak számít, az a világ leghosszabb virtuális valóság csúszdája, amelyet nemrég nyitottak meg a kalandra vágyók előtt. Aki kipróbálja az élményt, az sárkányokkal, űrlényekkel teli világba csúszhat az egyperces vizes élmény során. Erről egy videót is megnézhetnek:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.