Hamarosan kedvezményes bringás belépővel, úgynevezett Go Bike masszázzsal és kerékpár-tárolókkal várja a két keréken érkezőket a zalakarosi termálfürdő.
Ha szerencséjük van a városba látogatóknak, akkor az általuk választott szálláshelyen, a szobájuk foglalását tartalmazó csomagárba már eleve beépítik a fürdő kerékpárbarát szolgáltatásait, mert, hogy mostantól erre már minden szálláshelynek lehetősége van. Ráadásul, ha a vendég hajlandó a kocsiról a pihenés idejére megfeledkezni, képletesen "leadni a slusszkulcsot" a panziók és hotelek recepcióján,
akkor cserébe egy jegyet kap majd, amellyel aztán a helyi Tourinform irodában ingyen kölcsönözhet kerékpárt.
A Zalakaros Go Bike sajtóközleménye szerint az aktív és egészséges életmód iránti érdeklődés fokozatosan nő a fürdővárosban: a helyi Kerékpáros Centrumban közel kétszer annyi bringát adtak ki a látogatóknak, mint egy évvel korábban. Ami érthető, hiszen a Kis-Balaton kerékpáros túrái egyedülálló természeti környezetben kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.
A város Tour De Zalakaros országúti kerékpárversenye például 2500 indulójával mára az ország egyik legkedveltebb rendezvényévé nőtte ki magát. A június 21-23. közötti időpontra tervezett bringás hétvégén gyerekversenyt és Kis-Balaton körüli családi bringatúrát is szerveznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.