Az 1965 óta üzemelő fürdőkomplexumban számos fejlesztés történt az elmúlt évtizedekben, 2015-ben például mi is beszámoltunk róla, hogy óriáscsúszdával és ökoparkkal gazdagították a fürdőt. A korszerűsítések és a kiváló gyógyvízminőség rengeteg fürdőzőt vonz a létesítménybe, 2017-ben a harmincmilliomodik fürdővendégét várta Zalakaros.
Most a létesítmény gyógyhellyé és gyógyfürdővé nyilvánításának 40. évfordulóját ünnepelték, és kiderült: a látogatottságot tovább kívánják növelni, ezért a további fejlesztésekre 1,6 milliárd forintot szánnak.
Egyebek mellett látogatóközpontot, rendezvényteret és sétányt is építenének – írja az MTI. Továbbá azt tervezik, hogy jövő nyárra elkészül a most felújítás alatt álló gyógycentrum és gyógykert, februárban pedig belefognak az új szaunapark megépítésébe, ami állítólag az év végére kész is lesz.
Mindemellett a három csillagos fürdőhotel felújítását is nemsokára megkezdik. A tervek szerint 2020-ban új, 5 csillagos, egész évben üzemelő kempinget építenek a fürdőhöz csatlakozva, illetve bővíteni kívánják az 1999-ben az országban elsőként átadott élményfürdőt is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.