A tervek szerint a csúszdapark augusztusra készül el a Zsóry Fürdő területén, ahol öt csúszda kap majd helyet - olvasható a 444 oldalán.
"A régió egyik legimpozánsabb csúszdaparkját" ígéri a kivitelező Mezőkövesden. Lesz köztük például hagymaalakú, UFO-típusú csúszda, csőcsúszda, úgynevezett inga is, de nagy gumikon is lehet majd csusszanni a 20 méteres csúszdatorony tetejéről.
A mezőkövesdiZsóry Gyógy- és Strandfürdő megújult fedett élményfürdő és uszoda részlegét március elején vehették birtokba a fürdőzők. A beruházás során felújították a fedett uszodát, és egy vadonatúj fedett élményfürdőt építettek mellé. A téli időszakban is nyitva tartó fedett komplexumot pezsgőágyakkal, hidromasszázs fülkékkel, nyakzuhatagokkal, sodrófolyosóval, hullámmedencével és három csúszdával szerelték fel. De legérdekesebb eleme talán mégiscsak az a csésze alakú pezsgőmedence, amelyből a szokásosnál egy picit magasabb felülnézeti pontból lehet rálátni a nagyobb élménymedencére. A medencéket körülölelő galériára pedig pihenőágyakat helyeztek ki.
A nettó 1,62 milliárd forintos beruházás keretében megújult több járófelület, zöldfelület, kerítés, a homokos strandröplabda és a strandfoci pályák, de játszótér, új szezonális bejárat és vendéglátó egységek is épültek. A fedett élményfürdőt most már télen is látogathatják a gyerekes családok, a nyári rossz idő esetén pedig remek alternatívája lehet a strandfürdő szabadtéri élménymedencéinek.
Őszi wellness pihenés
A Napfényfürdő Aquapolis Szeged élményfürdőjében a kalandra hívó óriáscsúszdák mellett fantasztikus őszi feltöltődést nyújt Csendes wellness részlegünk, amely közvetlen összeköttetésben van a négycsillagos Hunguest Hotel Forrás superior szállodával. Kínálatunk: frissítő masszázsok, változatos szauna szeánszok, wellness fürdők, egyedi private-spa csomagok, melyek akár párban is igénybe vehetőek!Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.