Vélemény: Összespórolt utazás

jegyzet
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 16. 04:10
»Mexikó, Milánó, New York, csak néhány város azok közül, ahol a napokban megfordulhatott a Dáridó atyja. Egyik lába itt, a másik ott, de állítólag már úton van haza.«
Szrjeborni Bianka

„Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre. Úgy elszállok, mint a fecske, magasan a levegőbe. Amerre én járok, bámul a világ, irigylik a sok pénzt, amit költök rád” – énekelte a jól ismert nótát Lagzi Lajcsi, amely most, a gyanakvók által szökésnek kikiáltott családi nyaralás kapcsán igen aktuálissá vált.

Mexikó, Milánó, New York, csak néhány város azok közül, ahol a napokban megfordulhatott a Dáridó atyja. Egyik lába itt, a másik ott, de állítólag már úton van haza.

Érthető, hogy a hűvös után a melegbe vágyik, jót tesz a környezetváltozás is, hiszen nagy trauma érte a családot, egy költöztető céggel még a bútorokat is elküldték leporoltatni, hogy miután megtöltötték a tüdejüket friss levegővel és visszatérnek, tiszta lappal indíthassanak.

Lajcsi szeretne új életet kezdeni, szeretné minden rossztól távol tartani magát, A legjobb módszer erre, ha nincs is jelen.

A pihenőt érdemes kihasználni, mert a családnak az elmúlt években alaposan meg kellett húznia a nadrágszíjat: spóroltak, ahol tudtak. Az évek alatt összekuporgatott pénzből most felülhettek a repülőre.

Kapcsolódó cikkünket ide kattintva olvashatja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.