Vélemény: Kapocsiné

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 08. 11:00
A kakasszéki Kapocsi Jánosné Edina szépségkirálynő lehetne!
Győrik L. Ferenc

A negyvennégy éves, háromgyermekes, sőt unokával is megáldott nagymama csak azért utazott el Szegedre, hogy személyesen jelentkezhessen a szépségversenyre. Edinát az sem zavarta, hogy a mérleg alatta most

már hosszú ideje a százkilós (rém)álom­határt centizgeti, Edina ugyanis tisztában van azzal, ki ő és mit vállal. Azaz tudja, a molett szépségek versenyén bérelt helye lehet a döntőben.

Edinát sokan ismerik. Hétvégente a székkutasi, a hódmezővásárhelyi vagy az orosházi piacon árulja saját készítésű hústermékeit. Az anyuka így azt sem titkolja, elégedett önmagával. És a vevői is elégedettek lehetnek a termékeivel, amelyeknek jobb cégér, reklámarc nem is kellhet.

Edina azzal is tisztában van, hogy – mint a szépségversenyeken gyakorta előfordul – fürdőruhában is meg kell majd mutatnia magát a nagyérdeműnek. Bevállalja! És bár tekerhetne magára kendőt vagy szoknyát, de érzése szerint neki erre semmi szüksége!

Kapocsi Jánosné Edina ugyanis már rég kiérdemelte a királynőnek járó címet!

Kérdezzék csak meg Kapocsi Jánost – no meg az irigyeit!

Kapcsolódó cikkünket ide kattintva olvashatja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.