Három és fél óra. Ennyi időt kell arra várni ma a legjobb esetben, hogy valaki Magyarországon elérje, hogy egy újabb reményfoszlányt kapjon a túlélésre.
Három és fél óra egy nem túl barátságos, általában sötét és rideg folyosón. Egy olyan helyen, ahol hasonló sorssal küzdő emberek tucatjai sorakoznak, sokan már ki tudja, hanyadjára.
Három és fél óra pokolian, borzasztóan, elmondhatatlanul hosszú idő. Mégsem hőbörög senki. Ők már beletörődtek.
Vajon mennyi idő volt, hogy a parlamentben döntsenek erről a három és fél óráról, azokról a törvényekről és rendeletekről, amelyek ezt okozták? Lehet, hogy öt perc alatt megvolt?
Vajon mennyi idő volt eldönteni, hogy 2024-ben olimpiát akarunk rendezni százmilliárdokból? Holott néhány milliárdból a három és fél órát a harmadára is csökkenthetnénk.
Három és fél óra alatt ilyen gondolat is megfordulhat az ember fejében. Meg az is, hogy ha azokat a százmilliárdokat az egészségügyre költenénk, akkor lehet, megérnék 2024-et az uzsoki utcai rákosok. Én erre szavaznék. Még ha kilenc év múlva is csak tévében láthatnám az olimpiát...
