Elöljáróban leszögezem, nem vagyok hívő ember. Ennek ellenére tisztelem az egyházak tevékenységét – bár természetesen egyikkel sem értek mindenben egyet –, Ferenc pápának meg szinte rajongója vagyok, azt gondolom, a katolikusoknak pontosan egy ilyen felvilágosult, bölcs férfiúra van szükségük.
Persze vele sem tudok mindenben azonosulni (ha mindenben tudnék, nyilván hívő lennék), azt például furcsállom, hogy a szentatya a nyáron hivatalosan is elismerte az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét.
Az ördögűzésben ugyanis nyilván csak az hihet, aki magában az ördögben is hisz. Aki viszont – mint jómagam is – csak mesefigurának tartja a sátánt, annak gyakorlatilag mindegy, hogy hivatalos, az egyház által elismert ördögűző, vagy egy önmaga által kinevezett sarlatán dolgozik a gonosz kiűzésén a megszállt testéből.
Tudom, a dolog a hitről szól, de kérdem én – nyilván sokak megbotránkozását kiváltva –, mitől magasabb rendű a katolikus egyház felkent exorcistájában hinni, mint a cikkünkben emlegetett Pest megyei kisvárosban ügyködő amatőrében? Aki hozzá fordul, az nyilván megbízik benne, akkor is, ha jogilag esetleg tiltott is, amit az a (hangja alapján) férfi művel, és akkor is, ha ezzel netán egy kisebb vagyont csal ki tőle.
Rendben, elfogadom, hogy az emberi butasággal sokan visszaélnek, és ezeket a megvezetetteket akár a jog eszközeivel is meg kell védeni. Én mindössze arra szeretnék figyelmeztetni, hogy nemcsak a mi ördögűzőnk él vissza az agygyengék „hitével”, hanem köztiszteletben álló férfiak és nők egész sora.
Hogy ez vajon miért pont most, két nappal az önkormányzati választások előtt jutott az eszembe?!
