Drága Dominik! Te még nem érted ezt a levelet, ami örömteli, mert ezzel párhuzamosan azt sem érted, ami körülötted történik.
Elég, ha anya és apa érti. Meg az egész ország, és most már a világ más tájain élő emberek is… Sajnos jó ideje jársz az orvosokhoz, be kell szedned azokat az undok gyógyszereket, sokszor álmos vagy ezektől és fáj a kis fejed. Most próbálj ne foglalkozni ezzel, Dominik! Inkább játssz, repülj, vezess villamost, próbáld a következő hónapokba beletömöríteni azt, amit egy egész életbe kellene, hogy beleférjen!
Tudod, Dominik, más gyerekek is betegek. Az ő szüleik is megijednek, félnek, úrrá lesz rajtuk a kétségbeesés, mindegyik szülő másképp reagál arra, hogy a gyermekéről kiderül, súlyos, gyógyíthatatlan beteg. A te szüleid egészen különlegesek.
Régóta harcolnak érted, úgy, hogy eközben azért a testvéredre is odafigyelnek. De a szomorúságnál, az aggodalomnál nagyobb volt az önzetlen szeretetük, kitalálták, mivel tudnának boldoggá tenni téged. Vállaltak mindent, időt, energiát, pénzt és a nyilvánosságot, hogy te mindent megkapj, amire vágysz.
Kicsi Dominik! Anyáék ezzel nem csak rajtad és magukon segítenek. Tudod, azok az emberek, akik mellétek állnak, egy kicsit magukért is teszik. Mert a hétköznapok valójában üresek, mert a legtöbben úgy élik le az életüket, hogy nem tettek boldoggá senkit, mert elszalad az élet és rájövünk: úgy mentünk el, mintha itt sem lettünk volna.
Dominik, te tudtodon kívül tanítasz minket, anyáékkal együtt. Nemsokára felmész az angyalok közé, anya és apa majd fogja közben a kis kezedet. Nehéz út lesz, de elkísér majd a sok élmény. Eközben ne feledd, neked volt miért élned!
