Vélemény: Irgalom

Ugye, önök is érezték már magukat olyan cudarul, hogy legszívesebben lefejelték volna az első szembejövőt? Ugye, mindenkinek akadt már dolga olyan főnökkel, akinek a haján szívesen csinált volna választékot baltával? Ugye, önök is emlékeznek Michael Douglasre az Összeomlásból?

Szerencsére az emberek többségében működik egy szelep, amelyen át távozhat a fáradt gőz. A Föld nevű stresszbolygón annyi feszültség gyülemlett fel, hogy puszta létünk is felér egy kisebb csodával. Igen, csoda, hogy nem fojtjuk meg egymást egy kanál vízben. Viszont, ha a szelep eltömődik, akkor kard ki kard, üsd-vágd-nemapád!

A Merci-gyárat bombával fenyegető M. Beatrix a bosszú erőszakmentes formáját választotta. Igaz, azóta már ő is belátja: élete legnagyobb ostobaságát követte el ezzel. Úgy tűnik azonban, hogy őszinte sajnálkozása nem talál megértő fülekre, hiszen a bíróság két évre börtönbe küldené az asszonyt. Aki nem mellesleg egy beteg kisfiú édesanyja, és korábban még sosem került szembe a törvénnyel.

A jogászok hideg fejjel érvelnek: a bíróság nem a közvélemény igazságérzetét szolgálja ki, hanem igyekszik elvenni a potenciális bűnelkövetők kedvét. Megértem és elfogadom ezt az álláspontot, de mégiscsak ott motoszkál bennem a kétség. Tényleg ugyanazt érdemli a meggondolatlan családanya, mint például egy halált okozó testi sértés elkövetője? Az én értékítéletem mást diktál. Arányosságot!

Persze tudom, hogy a laikusok arányérzéke nem fedi a jogi paragrafusokat. De erkölcsi értelemben Beatrix mégsem említhető egy lapon egy komoly bűnözővel. Ki oldja fel ezt az ellentmondást? A gonosztevőknek a börtönben a helyük. Megtévedt embereket rács mögé dugni? Ezt úgy nevezik: pótcselekvés. És aligha szolgálja a társadalom érdekeit.

Cikkünk itt.