A magyar kormány diadalról diadalra hág. Különösen most, amikor nyakunkon az országgyűlési választás. Átadunk, megcsináljuk, visszaverjük, csökkentjük, felavatjuk. Mindegy mi, csak pozitív üzenete lesz.
Ebbe a sorba illeszkedik bele, hogy visszaszereztük a Seuso-kincset. Az érdem Orbán szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkáré és Baán László szépművészeti múzeum igazgatójáé, de a dicsőséget maga a miniszterelnök aratja le, személyesen jelenti be, hogy visszaszereztük a „családi ezüstöt”.
Nyilvánvaló, hogy az emberek többsége azt sem tudja, eszik-e vagy isszák a Seuso-kincset, nem tudja, hogy a gyűjtemény egy része még mindig nem a miénk,
és azt sem, hogy a 15 millió euró érte sok vagy kevés. Egy dolgot értenek: Orbán megint valamit ajándékba adott az ő nemzetének.
Van persze egy megátalkodott kisebbség, amely képtelen bárminek is örülni. Ők most is azt szajkózzák, hogy a fideszes kormány mindent, de tényleg mindent választási sikernek rendel alá. A Seuso-kincs visszaszerzése – amit a Magyar Nemzeti Bank elnöke a szervezet műkincs-visszavásárlási programjának keretében még februárban sem akart megtenni – pontosan ebbe a folyamatba illik bele, csak nagyon tiszta lelkű embernek nem jut eszébe, hogy a vásárlásnál a kormány nem vetette vigyázó szemét április 6-ára.
Én magam is azt mondom, hogy nyilván szempont volt a voksszerzés. Ugyanakkor hozzáteszem: inkább erre költsünk négy és fél milliárdot, mint mondjuk nemzeti konzultációkra. És az sem baj, hogy lopták az ötletet, hiszen ugyanígy választási hajrában szerezte vissza sárospataki könyvtár műkincseit a Gyurcsány-kabinet.
Az ötletért Orbán igazán mondhatna annyit: kösz, Fletó!
