Kovács Vince barátom ugyanis a minap azzal állított be a szerkesztőségbe, hogy saját szemmel látta Leót, amint Óvári sertésbordák maradékaival szlalomozik be a konyhába, rágyorsít, elfekteti a teremfőnököt is, majd a mosogatóba helyezi a tányérokat.
Normális esetben nem lepődtem volna meg, láttam én már asszonyverő politikust, aki a család vak komondorára kente neje kék-zöld foltjait, de hát a helyzet az, hogy ereimben gránátvörös-kék vér csörgedezik, így nem csoda, hogy légzésem szaporábbá vált, pulzusom megemelkedett, arcom kipirult és vártam a további részleteket.
Kiderült – lapunkban ott is a bizonyíték –, hogy Messi kiköpött úgy néz ki, mint a balatonfüredi hotel felszolgálója. Vagy fordítva, Fülepi Péter néz ki úgy, mint a négyszeres aranylabdás félisten. Mindegy is. Peti ugyanis az idol alteregója, így neki is kijár a maximális hódolat. Jó példa erre az argentin turistacsoport, melynek tagjai fotók garmadáját lőtték el rá.
Jut eszembe: körülbelül két évvel ezelőtt szemtanúja voltam, ahogy a Bosnyák téri piac egyik hentesénél maga Cristiano Ronaldo bárdozta a csontos karajokat. Sportszár helyett véres kötényt viselt, zselé helyett marhafaggyú pihent a tincsein, de a tekintet, a stílus ugyanaz volt, a gyönyörtől elalélt háziasszonyok pedig remegő kézzel vették el az általa nyújtott darált húst és csirkenyakat.
Ne legyünk hát telhetetlenek: virágzik nálunk a futball, csak rossz helyen keressük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.