Komoly párhuzamot érzek az állatkísérlet és a vadászat között. A kutatóorvos azt állítja: az emberiség érdekében gyilkol, a vadász meg azt: az állatok érdekében.
Mindkettőnek hajlamos vagyok hinni. Pedig sokak szerint a vegyészek a pénztárcájukat féltik, mert az állatkísérlet olcsó, a puskások meg a hobbijukhoz ragaszkodnak, mert ha az anyatermészet végezné az állományritkítást, akkor ők mire innának áldomást.
Egy biztos: az ember tenyésztési tevékenysége nyomán milliárdnyi állat jön világra, amely születése idején arra ítéltetett, hogy halálával szolgálja a kétlábút. Ehhez labor sem kell, ott vannak a csirkekeltetők. A tojásokból kibúvó pelyhes kiscsibék ott arra készülnek, hogy a sütőben végzik. De szintén rövid életre számíthat a patkánybébi és a csecsszopó egér is: vírusokkal fertőzve végzi, ha alkalmatlan szérumot kap.
Hajlamos vagyok hinni, hogy az állatokon végzett kísérletek helyét egyéb tesztek vehetik át. Akkor viszont nem lehet a vadak ritkítását is – mondjuk – méreggel végezni? Ez – persze – kevésbé szórakoztató a vadgazdálkodásért felelősök számára, de a róka, az őz és a vaddisznó szerint sem annyira fájdalmas. Igaz, akkor elfelejthetnénk a vadhúst. És ha már azt buktuk, akkor a csirke-, pulyka-, sertés- és marhahúsról is lemondhatnánk, hiszen a tudomány a húspótlókat is feltalálta. Vagy mégsem?
Nagyon egyéni, meddig nem tiltakozik a lelkiismeret az állatsanyargatás ellen. Nálam belefér a marhastake és a nyúl vadasan is. Utóbbi főszereplőjét – ősi ösztön által vezérelve – le is teríteném, ha nem ágálna a szintén bennem élő állatbarát. Viszont hiszem: aki sok jó vadhúst fogyaszt, attól nyugodtan szabadon engedhetik a laborpatkányokat. Sosem lesz olyan beteg, hogy gyógyszerekre szoruljon.
