Ha most hirtelen válaszolniuk kellene arra a kérdésre, hogy mik azok a dolgok, amik felhőtlenül boldoggá teszik önöket, vajon mit mondanának? Az okostelefonjuk, a lakásuk, a kocsijuk? Nyaralás vagy telelés, plázában andalgás? És mik azok, amin képesek felidegesíteni magukat? Sárga csekkek piramisa? Hülye főnök, rosszul tanuló gyerek, idióta szomszéd, kitört cipősarok?
Szeretném, ha most megállnánk egy pillanatra! Hadd kalauzoljam el önöket egy olyan világba, ahol egyik napról a másikra megváltoznak a dolgok, ahonnan eltűnik minden, ami egykor fontos volt. A kiváltó ok egy orvosi diagnózis, amely feketén-fehéren hirdeti: halálos betegség emészti a testüket.
Egyetlen gonosz kis papír, amit hiába dob dühösen a kukába az ember, nem tűnik el sehogy sem. Az első sokk után két lehetőség van: az egyik a pusztító önsajnálat, ami sírásó módjára kaparja el a lábunk alól a talajt addig, amíg az utunk végére nem érünk. A másik nehezebb. Ott harcolni kell, de nemcsak a betegséggel, hanem saját magunkkal is. Úgy, ahogy Tallós Rita színésznő tette, s teszi most is. Óriásit nőtt ez az asszony a szememben azzal, ahogyan a betegsége kegyetlen tüneteit, a fogyást, a kopaszságot viseli.
Kérdezzék meg tőle, hogy számára most mik a legfontosabb értékek! Rita ma már csak nevet a régi gondjain. Egy rossz sminken, a városi dugókon. Már nem siet sehova, mert ott van, ahova egész életében vágyott. Egy szerető férfi karjaiban, akivel órákig nézheti az áradó Duna magával ragadó látványát, akivel megihat egy pohár hűs rozét, és akivel kopaszon is elégedetten áll szállodaszobájuk tükre előtt. Tetszik neki, amit lát. Egy nőt, akit szeretnek, és aki szeret.
