Most már bizonyított: Klimt és Beethoven csökkentik a stresszt

Bécsi Egyetem
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 05. 10:00

A Bécsi Egyetem kutatócsapata kiderítette, hogy már negyed óra alatt jobb kedvre derül, aki Beethoven 9. szimfóniáját hallgatja, miközben Klimt Beethovenfríz című alkotását szemléli. Aki akarja, a múzeum jóvoltából most maga is kipróbálhatja a hatást.

Már 14,3 percnyi idő a múzeumban – zenével vagy anélkül – csökkentette a látogatók stressz-szintjét Forrás: Bécs Város

A művészet jót tesz a léleknek – tudjuk ezt régóta, de a Bécsi Egyetem pszichológusaiból álló kutatócsoport most tudományosan is bizonyította. Arra kérték a Wiener Secession látogatóit, hogy nézegessék Klimt Beethovenfríz című alkotását, miközben Beethoven 9. szimfóniáját hallgatják, amely a műalkotást ihlette. Egy másik csoport zenehallgatás nélkül tette ugyanezt. A kísérlet során kiderült, hogy azok a látogatók, akik zenét is hallgattak a festmények szemlélése közben, jobban élvezték a művészetet és csökkent a stressz-szintjük.

– magyarázza Helmut Leder, a kutatás vezetője. A kutatás azt is megállapította, hogy már 14,3 percnyi idő a múzeumban – zenével vagy anélkül – csökkentette a látogatók stressz-szintjét, félelmeit és jobb kedvre derítette őket.

Leder azt is kiemelte, hogy a pozitív hatás szempontjából nem mindegy, hogy valódi művészetről vagy giccsről van szó.

Mert a művészet csak akkor tud jót tenni a lelkünknek, ha azt érezzük, hogy kaptunk is valamit, ami fontos a számunkra – ez különbözteti meg a giccstől.

A Bécsi Egyetem doktorandusza, Anna Fekete kutatásának eredménye, amelyet Helmut Leder vezetésével végzett, az APA PsycArticles című szaklapban jelent meg. Aki pedig akarja, a múzeum jóvoltából most maga is kipróbálhatja a hatást: fülhallgatókat bocsátanak a látogatók rendelkezésére, amelyekben Beethoven 9. szimfóniája szól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.