Márton-napi hagyományok
Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik. Sokáig igazi fordulópontnak számított a régi naptárakban, ekkor fejeződtek be ugyanis a mezőgazdasági munkálatok és vette kezdetét a téli időszak. Rendszerint hatalmas lakomákat csaptak és főként libából készült ételeket fogyasztottak, ezután ugyanis egy 40 napos böjtöt tartottak egészen karácsonyig.
Szent Márton napja azonban nemcsak az evésről, hanem az ivásról is szól, ugyanis ehhez a naphoz kapcsolódik az újbor megszületése is. A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával", vagyis a novemberre kiforrott újborral szokás koccintani. A hagyományok szerint a borosgazdák november 11-én mutatják meg először az elkészült boraikat. Ezen a napon a borászok is megpihenhetnek végre és a barátokkal közösen elfogyaszthatják az elmúlt hónapok fáradozásainak dicső eredményét. Ahogy a lakoma, úgy az italozás is elengedhetetlen ezen a jeles ünnepen, amit az alábbi mondás is igazol:
„Aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik."
A Márton-napi újbor fajták közé soroljuk az olaszrizling, rozé, pinot noir és portugieser típusú borokat. A hegy leve mellé tökéletes passzolnak az őszi időszak kedvencei, a sütőtök és a sült gesztenye is.
Az újbor kóstolásának hagyománya több száz évre nyúlik vissza, és a szőlőszüret után az első bor kinyitásával kezdődött. A borászok és a borfogyasztók egyaránt izgatottan várták ezt az alkalmat, ilyenkor derült fény arra, hogy az újbor milyen egyedi ízekkel, zamatokkal rendelkezik. Az újbor frissessége és a szüret friss emléke miatt különleges élményt nyújt a kóstolóknak.
Az újbor varázsa
Az újbor kóstolása egy különleges élmény, minden évben más és más ízjegyeket hoz magával, amely során lehetőségünk adódik az adott év időjárási viszonyainak és terület sajátosságainak hatásait megismerni, megízlelni. A borászok is fontosnak tartják az újbor megjelenítését, és sokan egy-egy különleges címkét is készítenek az év első boraihoz. Továbbá az újbor megkóstolásával a borászok értékelhetik az adott évjáratot, és eldönthetik, hogy milyen minőségű borokra számíthatnak az elkövetkező időszakban.
Libabőr fesztivál
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.