Gluténmentes fitness-hekk a Rómain!

gluténmentes
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 14. 06:37

A Római-part a főváros egyik kedvenc dunaparti pihenőhelye, és folyamatosan fejlődik. Évről évre jobbak a szolgáltatásai, és már a külföldiek körében is népszerű helyszín. Sőt, gasztronómiai téren sem utolsó. Természetesen itt is kapható a nyár sztárja, a sült hekk, de nem csak a hagyományos, bő olajban sült változat, hanem egy másik variáció is, ami a gluténmentes, olajmentes fitness-hekk.

Forrás: Hekk Mester / Facebook.com

Megkóstolni nem csak azoknak ajánlott, akiknek egészségügyi okokból határozottan kerülnie kell a glutént, hanem azoknak is, akiknek a zsírban sült ételekből van elege. És bár furán hangzik a fitness-hekk kifejezés, nem kell megrettenni tőle. A visszajelzések szerint, a jó alapanyagokból jóféle étel sült ki.

A fogást július elején mutatták be a Rómain található Hekk Mester étterem teraszán. Ott hangzott el, hogy a fitness-hekk koprodukcióban született. Közreműködött benne a Bahamas, mint a jó minőségű hekkek magyar forgalmazója, a Szafi Products gluténmentes lisztek, morzsák és fűszerek szakértője, valamint a Cosori airfryer, aminek köszönhetően nem muszály olajban tocsogó ételeket enni, ha rántott finomságokra fáj a fogunk.

Az étterem Facebook-oldalán olvasható az is, hogy a Szafis fűszerrel pácolt halakat, valamint a gluténmentes panírt teljesen külön dobozban tárolják a konyhán. Ha valaki fitness-hekket kér, akkor a szakácsok előveszik a GM pácban lévő halat, és közvetlenül a GM panírba forgatják bele, majd azonnal megy az AirFryerbe, amit kizárólag erre a célra használnak.

Bár nem minden büfé és étterem tart ott, hogy gluténmentes ételeket tudjon felszolgálni, de a Rómain egyet már biztos találunk, és ezzel együtt a halfogyasztást is támogatjuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.