A legbarbisabb helyeken forgatták az új Barbie-filmet

pálmafa
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 29. 10:13

Az új Barbie-film több mint egy hetes premierje óta telt házas vetítéseket adnak szerte a világon, a hazai mozikban rózsaszín ruhás lányokból álló sorok kígyóznak. A siker pedig túlmutat a mozi keretein: kibérelhetjük Ken hálószobáját az Airbnb-n, a Zara megkezdte Barbie-kollekciójának árusítását, egy 11. kerületi kocsmában pedig már láttunk Barbie-koktélt! is.

A film minden bizonnyal fel fogja pörgetni a forgatási helyszínek turizmusát is, a történet ugyanis részben Barbie Landben, részben pedig a Los Angeles-i valóságban játszódik.

Ken és Barbie itt, a Los Angeles-i Venice Beachen görkorcsolyáznak Forrás: Shutterstock/View Apart

A Barbie-film produkciós tervezője, Sarah Greenwood és díszlettervezője, Katie Spencer érdekes kulisszatitkokat árult el a Condé Nast Travellernek, amelyet a turizmus.com szemlézett. Az interjúból kiderül, hogy bár a történet nagy részét London környékén forgatták, egyes jeleneteket Los Angelesben vettek fel. A filmelőzetesben is látható, ikonikus részletben például Barbie és Ken a kaliforniai Venice Beachen görkorcsolyáznak.

A két szakember azonban elárulta, hogy Venice Beachnek nem csupán ennyi szerepe van a filmben. Magát Barbie Landet, ahol a Barbiek élnek is Venice Beachről mintázták, repedt tükröt tartva a valóságos elé. Míg a valóságban a pálmafák graffitikkal díszítettek és a strand homokja tele van szeméttel, addig a Barbiek filmbeli lakhelyén a pálmafák kérge és a tengerparti homok is rózsaszín és tökéletes.

Barbie Land Forrás: Warner Bros Pictures/Youtube

A film forgatása során további jeleneteket vettek fel Venice Beach mellett még Century Cityben és Los Angeles belvárosában, a Bank of America épületénél is. Manapság egyre többen inspirálódnak egy-egy utazás előtt filmes élményeikből, a jelenségről itt írtunk korábban. A film után Venice Beach népszerűsége is tovább nőhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.