Hét helyszínen négynapos, a kortárs művészeteket és a fenntartható közlekedést népszerűsítő, mozgó irodalmi fesztivált rendeznek csütörtöktől Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A 2021-ben csak Szegeden megszervezett fesztiválhoz már tavaly új helyszínként Magyarkanizsa és Sepsiszentgyörgy is csatlakozott, és a vajdasági és az erdélyi városban idén is kerékpárra pattantak az irodalomkedvelők, így a rendezvény már méltán viselheti a Tricikli nevet.
A fesztivál ideje alatt Szeged több intézményében, vendéglátóhelyén és közösségi terében, de még a piacon és a strandon is könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, zenei produkciókkal, filmvetítéssel, kiállítással várják a közönséget.
A fesztivál nyitónapján Krusovszky Dénes mutatja be második, Levelek nélkül című regényét a szegedi közönségnek a Somogyi-könyvtárban. Este a Megálló Közösségi Ház kertjében mobil bringaszervíz, komposztálást bemutató társasjáték, valamint összművészeti programok kavalkádja fogadja a látogatókat. Ezen kívül lesz kortárs költészeti impróest, mezítlábas író-olvasó találkozó és olyan kerékpáros expedíció, melyen a magyar irodalmi hagyományok utcán heverő nyomait fedezhetik fel a biciklivel érkezők.
A Kövér Béla Bábszínházban és az épület előtt szombaton délelőtt Gimesi Dóra szegedi születésű dramaturg, rendező, író és interaktív játékok, csengettyűszó, rajzolás, bábsimogató, és verskukker várja a családokat. Az Agárúrban a különleges sokszorosítási eljárást, a rizográfiát próbálhatják ki a jelentkezők, vasárnap délelőtt a Mars téri piacon a Fókusz Könyváruház pultjánál aranybarnára sült poéták és pontypatkók látványa mellett válogathatnak a vásárlók a ropogós regények és puha kötésű kiadványok között, majd délután a Kék Elefántban tartanak kávéházi beszélgetést. A részletes program a fesztivál Facebook oldalán olvasható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.