Kiskunsági préselt malacarc lett az ország étele

eredményhirdetés
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 19. 10:58

Kihirdették a nyerteseit a Magyarország étele 2023 versenynek. A március 18-i döntő első díját a Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata nyerte, Kiskunsági préselt malacarc elnevezésű ételével.

Tálalják az ételeket a Magyarország étele 2023 szakácsversenyen a felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában Forrás: MTI/Mónus Márton

A verseny második helyezettje a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata lett Bíbor hajnal elnevezésű ételsorával. A harmadik helyen a Róna Ászai nevű csapat végzett Csonkatányér nevű ételkompozíciójával.

A januári elődöntőből tizenkét csapat jutott a szombati döntőbe. Az idei verseny tematikája kötődött a 200 éve született Petőfi Sándorhoz, ezért elvárásként fogalmazták meg a szervezők, hogy az elkészített étel és a csapat fantázianeve is a költő életéhez vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz legyen köthető.

A maximum négy elemből álló innovatív, de populáris ételek esetében elvárták, hogy azok a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán, akár nagy adagszámban is elkészíthetők legyenek. Az étel megalkotása során fontos volt a tradíció, a regionális hazai alapanyagok megjelenése, kötelezően használandó elem volt a kiváló minőségű sertéshús, a vaj, valamint egy bármely, Magyarországról származó öko- vagy hazai védjegyes termék.

A szakácsversenynek első alkalommal volt kísérőrendezvénye a Szamos Mátyás-tányérdesszertverseny, amelyet Kubinyi Dániel (Castellum Hotel, Hollókő) nyert meg.

Az eredményhirdetésen Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke emlékeztetett: hat évvel ezelőtt a szakácsverseny elindításakor az volt a cél, hogy 60 év után szülessenek végre új magyar ételek. Rámutatott, a nemzeti konyha eltűnhet, ha nem erősítik meg, ezért azt javasolta: "a szakácstudást haza kell hozni, hazai alapanyagokból hazai gasztrokultúrát kell építeni".

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.