Egy kalandtúrákkal foglalkozó cég, a The Bucket List Company nemrégiben megvizsgálta, hogy jelenleg melyek a legnépszerűbb konyhák a világon. Ehhez a közösségi platformokon, a TikTokon, az Instagramon és a Redditen megjelent tartalmakat elemezte. A rangsort az adott konyhával kapcsolatos taggek számára valamint a pozitív interakciók mennyiségére alapozta, írja a Time Out.
A lista élére pedig egy magyar olvasók számára talán még nem annyira ismert konyha, a koreai került.
Ha fejből el kellene sorolnunk három népszerű koreai ételt, valószínűleg gondban lennénk, de a koreai konyha jellegzetes ételéről, a fermentált zöldségekről, más néven kimchiről azonban már hallhattunk. Budapesten workshopokat is szerveznek, ahol elsajátíthatjuk a világ regyik legegészségesebb ételeként számon tartott kimchi készítésének módját.
A koreai konyhaművészetet egyébként általában véve egészségesnek mondják. Érdekesség, hogy az ételeket egyszerre tálalják fel, nem fogásonként, mint a nyugati kultúrákban. Az asztalra mindig kerül rizs, amely kiegészítője a kuk (leves), a ccsige (raguféleség) és különféle kísérő ételek (pancshan). A koreai kultúrában az étkezésnek rendkívül fontos szerepe van, úgy tartják, az evés maga a mennyország, az ételeknek pedig gyógyító erőt is tulajdonítanak.
De lássuk a teljes rangsort:
1. koreai
2. olasz
3. mexikói
4. japán
5. indiai
6. kínai
7. thai
8. vietnami
9. filippínó
10. török
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.