Egy éve áprilisban jártunk először a Budapest Ritmo koncertjein. Két napra vettünk jegyet, és a két nap alatt 6 fergeteges koncertet táncoltunk és énekeltünk végig, olyan nyelveken, amikről azt sem tudtuk, hogy tudunk beszélni. Ez nem is igazán fontos ott és akkor. Csak hagynunk kell magunkat sodortatni a zenészek lendületével, akik érezhetően jól érzik magukat a budapesti közönség köreiben.
Idén a Budapest Ritmo április 12-től 15-ig tart majd, helyszíne pedig az Akvárium Klub és az Erzsébet tér lesz. A világzenei fesztivál a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében valósul meg, nulladik napi, április 12-i nyitókoncertje pedig különleges zenei és spirituális élményt ígér. A nyitány helyszíne a Magyar Zene Háza lesz, ahol a Tariqa felvezetése után az Egyiptom eltűnőben lévő örökségét ápoló Mazaher lép fel.
A fesztivál április 13-án, csütörtökön showcase-nappal folytatódik. Idén az erdélyi Koszika játékos dalai, a makedón vokális hagyományt feldolgozó Zarina Prvasevda, a bolgár etnodzsesszt játszó Jazzanitza és három magyarországi csapat: a balkáni kávézókat megidéző BudaPesme, a sanzonokat átformáló Ephemere és az oláh cigány hagyományt ápoló Amaro Duha kapott lehetőséget a bemutatkozásra.
Nemzetközi zsűri választotta ki azokat a kelet-közép-európai produkciókat, amelyek ezzel a fellépéssel tehetik meg az első lépést a külföldi karrier útján.
A Budapest Ritmo showcase-programjának koncertjei ingyenesen látogathatók a Szimpla Kertben április 13-án. A következő két napban pedig koncertről koncertre járhatunk a karszalagunkkal, az Akvárium Klub és az Erzsébet tér között.
Pénteken Emilíana Torrini & The Colorist Orchestra tagjai legújabb albumukkal, a Racing the Stormmal vezetnek el különleges világukba, amelynek fontos eleme a filmes hangzás, a szerelmi varázslat és jó adag pop.
A tuareg Tamikrest pszichedelikus zenéjével és bátor politikai kiállásával várja a közönséget, egy koncertteremmel arrébb egy ukrán és egy lengyel előadónő, Daga és Dana, azaz a DAGADANA lép színpadra világzenei mixszel, amelyben dzsessz, funk, népdalok, elektronika egyaránt megtalálható. Levezetésnek Dj Koulla P. Katsikoronou & Dj Kraaaouuu ad ízelítőt a ciprusi partivilágból.
Április 15-én szombaton a ciprusi Monsieur Doumani & Óperentzia és az olasz Fanfara Station egyaránt a táncos ritmusokat hozza. A Fanfara Stationben például egy rezesbanda találkozik a ritmushangszerekkel és az elektróval. Az 1920-30-as évek Bukarestjének fülledt éjszakai életét idézi meg Corina Sîrghi és bandája, a Vocal Sampling kubai klasszikusokat és rockslágereket hoz, Magalí Sare és Manel Fortiá pedig a modern katalán dzsesszt mutatja be bőgő és ének, valamint spanyol és latin-amerikai dallamok összesimulásával.
A Budapest Ritmo kétnapos szakmai konferenciája olyan témákat feszeget, mint az elnyomás, a háború, a szolidaritás és ehhez kapcsolódóan a zene ereje - olvasható az MTI összefoglalójában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.