Az esztendő jó terményeiért fogy a pulyka Hálaadáskor Amerikában

menü
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 24. 13:33
A hálaadás az amerikai családok egyik legnagyobb ünnepe karácsony előtt, a hagyomány szerint az őszi betakarítás után adnak hálát Istennek, illetve általában az esztendő jó eredményeit köszönik meg.

A krónikák szerint az első hálaadást 1621-ben ünnepelték azok a telepesek, akik a Mayflower hajó fedélzetén az előző évben a massachusettsi Plymouth városába érkeztek.

Az első hálaadás - Jean Louis Gerome Ferris festménye (1932) Forrás: Shutterstock.com

Nemzeti ünnepnapot azonban csak 1789-ben hirdettek ki. Először George Washington, az Egyesült Államok első elnöke, majd rendszeres ünneppé Abraham Lincoln nyilvánította elnöki rendelettel 1863-ban.

A Hálaadás napja, amit általában egy nagy közös vacsorával ünnepelnek az emberek, nemzeti ünnep és munkaszüneti nap az Egyesült Államokban, és egyúttal a karácsonyi ünnepkör kezdete is. De míg korábban tényleg a jó terményért - a bőséges kukorica hozamért, a juharszirup előállításért, a sikeres halászatért és vadászatért - mondtak hálát Istennek ezen a napon, ma már az ünnep nagyrész csak a pulykáról és a parádéról szól, amit családi körben élveznek az emberek.

Pulyka és parádé

Manapság már a család és az összetartozás, az együtt töltött idő áll a hálaadás középpontjában, aminek fő eseménye a pulykavacsora. Hogy a telepesek tényleg ettek-e pulykát az őshálaadáskor azt már senki sem tudja, de az biztos, hogy azok a családok, akik megengedhetik meguknak, pulykát készítenek az ünnepnap végére. Egyben sütve a legszebb, és az összes reklámban, videóban, filmben így tálalják, de el lehet készíteni rántva és töltött pulykaként is. Mellé legtöbbször krumplipüré, áfonyaszósz és sütőtökös pite kerül az asztalra.

Forrás: Shutterstock.com

Egyes családoknál divat ilyenkor a jótékonykodás is. Sok hír szól arról ezekben a napokban, hogy a közösségek éppen mit főztek együtt, és mivel lepték meg például az utcán élő rászorulókat. A leglátványosabb hálaadási ünnepélynek azonban az utcai felvonulások számítanak.

Nemrég írtunk róla, hogy pont a New York-i Macy's áruház rendezi a legnagyobb és leglátványosabb hálaadási parádét és ezt a szokását tartja már 1924 óta. A felvonulás alkalmával tűzoltózenekar, táncosok és rajzfilmfigurákat, hírességeket ábrázoló óriásléggömbök lepik el a belváros utcáit.

MANHATTAN, parádé a Times Square-en a Macy's szervezésében Forrás: Shutterstock.com

De ahogy a gázt, az áramot, a benzint, így a hagyományos ünnepi vacsora alapanyagainak árát is érinti az áremelkedés. Az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági szervezete, a gazdálkodók nemzeti szövetsége (National Farm Bureau Association) összesítése szerint idén 20 százalékkal kerülhet többe egy hagyományos ünnepi étkezés.

A számítás szerint 10 főre számolva a hálaadási vacsora több mint 64 dollárba kerül, a tavalyi 53 dollár után. 2020-ban a szervezet még 46 dollárra tette a 10 fős étkezés árát. Csak a pulyka 21 százalékkal drágult a tavalyi évhez képest, az egyik legnépszerűbb köret, a zöldborsó pedig 23 százalékkal kerül többe, mint tavaly. A tésztafélék ára is 20-25 százalékkal emelkedett.

Nem mindenki ért egyet a törénelemmel

Több történész mellett az amerikai őslakosok egyes csoportjai is kifogásolják a klasszikus hálaadás-történetet. Szerintük nem igaz az az állítás, hogy a megérkezett telepesek és az indiánok békében éltek volna egymás mellett, hiszen tízezrek haltak meg az őslakók és az európaiak közti harcokban az 1960-as években. Éppen ezért 1970 óta több helyszínen nem csak hálaadást, hanem nemzeti gyásznapot is tartanak az őslakos csoportok és szimpatizánsok.

Források: mult-kor.hu; MTI; divany.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.