A tatai Angolkertben, a Cseke-tó partján található, szinte fekvő 250 éves platán nyerte el idén 3887 szavazattal az Év fája címet az online megrendezett voksoláson, közölte honlapján a kezdeményezést szervező Ökotárs Alapítvány.
A platán valószínűleg ültetése után megdőlt, így a földfelszínnel párhuzamosan növekedett, majd törzséből további támasztó gyökereket növesztett. A tatai Angolkert egyik legjellegzetesebb fája egyfajta hidat képez a Cseke-tó vize felett. A platán egyidős a Bőhm Ferenc által, az Esterházy család megrendelésére tervezett és épített tájkerttel, tehát kb. 230-250 éves. Közkedvelt esküvői és szerelmes fotó készítő helyszín, de a Bikini zenekar egyik nagylemezének zenekari fotója is ezen a fán ülve készült.
A 2010 óta minden évben megszervezett versenyre idén 32 fát jelöltek, majd a szakmai zsűri választotta ki a 12 döntőst. A fákra összesen 12606 on-line közönségszavazat érkezett, írja az MTI.
A zsűri döntése alapján a Lengyeli-legelő fái kapták a 2022-es Hős fa címet. A legelő a Zala megyei Szentpéterúr és Pacsa települések határvidékén fekszik, a matuzsálemi vadkörte- és tölgyfák az itt található gémeskutakkal, forrással, pásztorszoborral együtt a hely jelképei. Az idilli állapotnak azonban hamarosan vége, mert a tervbe vett M76-os autóút nyomvonala a legelő közepén halad - emlékeztet az Ökotárs Alapítvány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.