Megépült a világ legmagasabb emberi tornya, gyerekekkel a tetején

UNESCO Világörökség
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 03. 13:47
Spanyolország legnagyobb, és egyik legkülönlegesebb versenyére került sor október 2-án vasárnap, amikor mintegy 11 ezer néző érkezett az északkeleti Tarragona városába, hogy lélegzetét visszafojtva figyelje az akár 10 emeletes magasságot is elérő emberi tornyok építését. A verseny azért is félelmetes látvány, mert a könnyen összeomló tornyok tetejére a legkisebbek, vagyis gyerekek másznak fel.

Az emberi tornyok, vagy más néven castellek 2010-ben kerültek fel az UNESCO Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének listájára, mint „a katalán kulturális identitás szerves részei". A hagyomány még a 18. századig nyúlik vissza, amikor a katalán Valls községben élők először kezdtek egymás vállára állva tornyokat építeni.

Készül az alap - minden egyes fogás és mozdulat megtervezett Forrás: MTI/EPA-EFE/Enric Fontcuberta

Az első versenyt 1932-ben rendezték meg, 1970 óta pedig minden második évben sor kerül a különleges eseményre Tarragonában. A csapatok azon versengenek, melyik társaság képes a legmagasabb és a legbonyolultabb tornyot felépíteni. A legfiatalabb és legfürgébb csapattagok – védősisakot viselve – a felnőttek hátán és vállán kapaszkodnak fel a csúcsra.

Épülnek a spanyolországi "ikertornyok" Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Adria Puig

Idén a zöld mezes Vilafranca csapata 40 másik csoportot legyőzve szerezte meg az első helyet és a 16 000 eurós (nagyjából 6,7 millió forintos) díjat. Vilafranca ezzel már a 12. alkalommal végzett az első helyen. A tornyuk 10 szintet ért el – körülbelül 13 métert.

Messziről látszik csak, milyen magasak valójában az emberek alkotta tornyok Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Adria Puig

A magasságon és a hozzáértésen túl a biztonságos leszállást is értékelték, így végül ez a csapat zsebelte be a legtöbb pontot. Íme, itt követhetitek végig az idei győztes "torony" megépítését az első mozdulatoktól a kész, emberekből álló remekműig, amely meghozta a győzelmet a Vilafranca csapatának.

"Gyerekek nélkül nem lennének castellek" – mondta a Reutersnek a 30 éves Anna Jordand sportpszichológus, a Ceballuts csapat gyermekszakaszának vezetője. "Ők azok a fiúk és lányok, akiknek fel kell jutniuk a csúcsra, nekik kell koordinálniuk a castelleket, amelyeknek elengedhetetlen részei."

A pattanásig felszült verseny során néhány torony bizonytalanul megingott, majd összeomlott, tagjai pedig az alatta lévőkre estek.

A szervezők tájékoztatása szerint 71 embert vittek orvoshoz, 13-at pedig kórházba szállítottak.

"Hetente kétszer edzünk, de ez egy olyan közösségi élmény, amely túlmutat a castell-építésen és az tréningeken" – mondta Juan Manuel Rodriguez (39) programozó, aki 13 évig versenyzett tarragonai csapatában.

Néha nagy borulások is láthatók Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Adria Puig

A második helyezést a Colla Jove Xiquets de Valls nevű csapat érte el (előzőleg 9 alkalommal nyertek), a szintén Valls községből származó Vella nevű társulat pedig a harmadik lett az idén.

Érdekesség, hogy az egyik legjobb csapat, a Minyons de Terrassa soha nem vesz részt a show-ban, mivel tagjai elutasítják a versenyzést, és azt a tényt, hogy a közönségnek belépőjegyet kell fizetnie, hogy láthassa a megmérettetést.

Épül a nyertes, zöld mezes csapat tornya, amin a legkisebbek a tetejére kúsznak Forrás: AFP/Josep Lago

"A castellek kialakítása több mint 200 éve népszerű tevékenység, és mindig olyan hagyományos ünnepekhez kötődik, mint például a "festa major", azaz falusi vásárok – mondta Ignasi Escamilla, a katalán emberi toronycsoportok egyesületének tagja a Catalan News-nak. Escamilla szerint azonban a castellek nem csak a hagyományok miatt fontosak. "Jó példái az ideális társadalomnak. Egy castell jól kifejezi az együttműködést, amelynek köszönhetően közös célok érhetőek el" – tette hozzá.(Forrás: reuters.com, catalannews.com)



Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.