Spanyolország ingyenessé teszi néhány vasúti járatát

tömegközlekedés
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 14. 11:59

Az állami tulajdonban lévő szolgáltatások és a tömegközlekedés árait már korábban a felére csökkentették Spanyolország-szerte a gyorsan növekvő energiaárak és az infláció miatt. A spanyol kormány ezúttal egy 100%-os kedvezményt jelentett be: szeptembertől az utasok teljesen ingyen utazhatnak a Renfe nevű állami vasúttársaság vonatain – írja a CNN.

Nem is akármilyen vonatokon lehet majd ingyen utazni Forrás: André Marques/Wikipedia

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy szeptember 1-jétől a Cercanías, Rodalies és Media Distance által üzemeltetett vonatokra a több útra szóló menetjegyek (amelyek a helyi és a közepes távolságú utaknak felelnek meg) ingyenesek lesznek. Az akció a legalább 10 oda-vissza útra érvényes tömbösített jegyre vonatkozik, azaz az ingázókat szeretnék segíteni ezzel a kezdeményezéssel. Az intézkedés tehát nem vonatkozik az egyszeri menetjegyekre, illetve a távolsági utazásokra – közölte a TVE.

Környezetkímélő utazás

„Ez az intézkedés maximálisan ösztönzi ennek a közösségi tömegközlekedési típusnak a használatát, hogy a szükséges napi ingázást biztonságos, megbízható, kényelmes, gazdaságos és fenntartható közlekedési eszközzel, az energia- és üzemanyagárak folyamatos emelkedésének rendkívüli körülményei között is garantálni lehessen" – áll a spanyol közlekedési minisztérium közleményében.

Nem Spanyolország az egyetlen európai ország, amely intézkedéseket hozott a tömegközlekedés költségeinek csökkentésére.

A múlt hónapban Németország vezette be a 9 eurós korlátlan havi tömegközlekedési jegyet, amelyet országszerte lehet használni a helyi és regionális közlekedésben. A kormány energetikai segélycsomagjának részét képező megállapodás a tervek szerint augusztus végéig tart.

2021 végén Ausztria erősen kedvezményes "klímajegyet" vezetett be, amely az ország összes tömegközlekedési eszközére érvényes, azzal a céllal, hogy arra ösztönözze az embereket, hagyják otthon autóikat. Sőt, még 2020-ban a bécsi önkormányzat új mobilalkalmazást mutatott be, amellyel az autójuk helyett a gyaloglást, a kerékpárt vagy a tömegközlekedést választó lakosok ingyen színházjegyhez vagy múzeumi belépőhöz juthattak.



Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.