Immár kilencedik alkalommal, szeptember 24-25-én rendezik meg a Tiszai Hal Napját Szolnokon – olvasható a Szolnoki Sparhelt Fesztivál Facebook eseményében.
A halas ételek, gasztronómiai bemutatók és főzőverseny mellett a látogatókat remek családi programok várják majd. Lesz haltelepítés, horgászverseny, halászléfőző verseny, hazai és nemzetközi halételek bemutatója és kóstolója, valamint színpadi programok is.
A sajátos hangulatú rendezvény a folyó élővilágával, a partjain élők hagyományaival, jelenével, a folyó gazdag halállományából készíthető finomságokkal szeretné megismertetni a helyieket, és a Szolnokra látogatókat. Tehát amellett, hogy szórakoztat, egy kicsit tanítani is szeretne.
A halászlé, az egészben sült süllő, a hekk, és a harcsapaprikás túrós csuszával mellett lehet majd kóstolni harcsatöpörtyűt, halas burgert, de lesznek gluténmentes fogások is. A gyerekeket változatos programokkal játszóházakkal és koncertekkel várják; lesz kézművesház, körhinta, kosárfonás, halsimogató és kalandpálya is.
A szervezők zenei koncertekkel is készülnek: szombat és vasárnap este fellépnek többek között a Szimpátia együttes, a Roy és Ádám duó, Sári Évi és a Szimfonik együttes. A részletes program ide kattintva érhető el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.